Lelkem ékes cseppjei (Dávid-versek)

Sokat írni oly jó lenne

Tollam csúszna végtelenbe

Szavakat kötnék fonállal sorba

Elmémnek nem volna gondja.

De megkötöttem saját kezem

Ítélkeztem magam felett

Gúsba kötöttem elmém szárnyalását

Nem hagyhatom tivornyázását.

Rímek nélkül hogyan éljek

Kinek írjak,mit reméljek.

Háromszor lettem leszólva

Ez volt verseim vétója.

Kértem segítséget,nem is egyszer

Mégisem kaptam,és magam tettem

Én voltam ki "lelkem ékes cseppjeit" megöltem

S mindet szép sorban töröltem.

Minden sor,minden betű és szó

Minden gondolatom,vissza nem hozható

Ez volt ára,Isten akarta

S nem kapaszkodom többet a szavakba

Pedig de jók voltak,óh de szépek

De soha többet nem írok a fénynek

Nem küldök szikrát a magasba

Lehetek döglött hal egy kiszáradt patakba'!