Egy zenész verselései

Hozzám mindig jöhetsz, ha baj van, sírni,
csak kérned kell, hogy mi kell, megírni.
Bár szívesebben nevetnék inkább veled,
úgy tűnik, ezt te csak mással teszed.

Tudod engem ezerszer jobban is érthetnél,
ha abból amit adnék, legalább fele annyit kérnél.
De előbb leszek hirtelen sok neked,
mint hogy adjak végre magamból egy keveset.

Engem mindig megtalálsz
Én mindig itt leszek
Itt voltam és itt vagyok
Ilyen vagyok, (én) maradok
Engem mindig megtalálsz
Én itt vagyok neked
Itt vagyok neked
És mindig itt leszek

Amikor összeforr két lélek
Együtt formálnak új képet
A pupillákkal együtt kitágul a világ
A tökéletesből eltűnnek a hibák

Eggyé válik két külön élet
Így születik egy közös ének
A hamis hangok is helyre állnak
Lassanként változnak a hangszálak

A járatlan utat ne gyűlöld, ne félj
Új csak akkor kezdődik, ha valami véget ér
Nyughatatlannak színlelt körforgás
Az ismeretlen rabja a boldogság

Egyet nem ért a szív és az elme
Hogy lehet, hogy a két forma rendre
Elsőre összeillik szépen,
De talán másodszorra mégsem

Ahogy a papír szakad, ha téped
Az érzés felemészt, éget
A kirakósban így leszel új darab
A párja ennek egy másik alak

A régi ösvényen új tájat ne remélj
Új csak akkor kezdődik, ha valami véget ér
Szüntelen a körforgás, nem is vitás
Hogy nem ő és nem is te vagy a hibás

A járatlan utat ne gyűlöld, ne félj
Új csak akkor kezdődik, ha valami véget ér
Nyughatatlannak színlelt körforgás
Az ismeretlen rabja a boldogság