Attila58 blogja saját versek

Nem tudhatom,hogy holnap mi fogad,
Vajon lesz még egyszer egészségem,
Ha kitesznek egy kórházból gyorsan,
Vidáman nézhetek fel az égre ?

Számít-e még valaki élete,
Szomorú a jelen és dühítő,
Mert csak paragrafusok döntik el,
A kiszolgáltatottság őrjítő.

Számok vagyunk mi és nem emberek,
Haza vitetnek,mert kell az ágyunk,
Bármit teszünk, esélyünk sincsen.
Hisz nem fáj nekik a halálunk.

"n"

Dagad a lábam,dagad a keblem,
Nem büszkeségtöl,csak beteg lettem.
Kezelésre én hiába várok,
Mert nem korona az én nagy bajom.

Orvosra ,gyógyszerre vágyok csendben,
Csak türelmem legyen erre kérnek.
Menni nem tudok,se ülni,állni,
Mi lesz velem,könnyü kitalálni.

Nem reménykedek már szép jövőben,
Se fájdalommentes egészségben.
Napjaimat számolom sebesen
S jobblétre szenderülök igérem.

"n"

et élünk,vihar közeleg,
Talán majd kisöpri az összes szemetet,
Csak szolgák lettünk új uraink szemében,
Kik lenézően a szemünkbe nevetnek.

Semmik lettünk mára,akként is kezelnek,
Üres bábúként mozgó néma emberek.
Nincs jogunk már küzdeni ,se tiltakozni,
Ki szót emel értünk,el lehet taposni.

Vihar közeleg,mert forr a düh a mélyben,
Lassan tudatára ébred már e nemzet.
Elegük lett ebből,új idők jöjjetek,
Elkergetni mindet ki a nép ellen tesz.

"n"