Attila58 blogja saját versek

Attila58•  2020. április 24. 13:19

Csak számok vagyunk

 

Nem tudhatom,hogy holnap mi fogad,
Vajon lesz még egyszer egészségem,
Ha kitesznek egy kórházból gyorsan,
Vidáman nézhetek fel az égre ?

Számít-e még valaki élete,
Szomorú a jelen és dühítő,
Mert csak paragrafusok döntik el,
A kiszolgáltatottság őrjítő.

Számok vagyunk mi és nem emberek,
Haza vitetnek,mert kell az ágyunk,
Bármit teszünk, esélyünk sincsen.
Hisz nem fáj nekik a halálunk.

"n"

Attila58•  2020. április 13. 23:14

Szívfájdalom



Szomorú a szívem ezen az ünnepen,

Mikor csak barát és ismerős köszönt fel.

Közöny lett az úr,nincs család,se szeretet,

Nem vagyok fontos,nem jelentek semmit sem.


Mintha vadidegen lennék nekik,

Hogy mi van velem, az őket nem érdekli.

Hiába is nyújtanám feléjük kezem,

Hideg űr vesz körül,nincs semmi tisztelet.


"n"

Attila58•  2020. március 31. 21:10

A jövőmről

 

Dagad a lábam,dagad a keblem,
Nem büszkeségtöl,csak beteg lettem.
Kezelésre én hiába várok,
Mert nem korona az én nagy bajom.

Orvosra ,gyógyszerre vágyok csendben,
Csak türelmem legyen erre kérnek.
Menni nem tudok,se ülni,állni,
Mi lesz velem,könnyü kitalálni.

Nem reménykedek már szép jövőben,
Se fájdalommentes egészségben.
Napjaimat számolom sebesen
S jobblétre szenderülök igérem.

"n"


Attila58•  2020. február 20. 01:09

Talán elég volt



Talán elég volt bízni, kudarcra lelni,

Elég volt csak várni,és mindig elfutni.

Csak falak maradtak,miket építettem,

S meghúzódva mögöttük békére leltem.


Nincs több küzdelem, mert elfogyott az erőm.

Nem remélek semmit ,hisz kevés az időm.

Már nem tervezgetek szebb jövőt ,nincs kivel,

Elszálltak az évek,fiatal nem leszek.


Tüskés,vad erdőn át vezetett a sorsom,

Többször elestem és ritkán láttam Napot.

Belefáradtam a reménytelen harcba,

Csak csendre vágyok,meg egy kis nyugalomra.


Nem várnak már kalandok,új kihívások,

Magamba zártam álmom , nem lázadozok.

Utamat én járom,nem kísér el senki,

Angyal se leszek, ördögként se jó élni.


"n"

Attila58•  2020. február 20. 01:03

Magamban

 

Van úgy ,hogy az ünnep csendben telik el.
Nincs hangzavar,senki se fogja kezem.
Csak magamban emlékezek e napra,
Örülnék is,de hiányoznak sokan.

Mert addig létezhetem én e földön,
Míg hasznomat veszik,s futja erőmből.
A szürke hétköznapok telnek egyre ,
Napfényre vágyok, sötétség vesz körbe.

Az idő elszáll gyorsan könyörtelen,
Visszahozni mi volt, semmit nem lehet.
Amíg életünk csak pár szívdobbanás
Reménykedünk,hogy szebb lesz a folytatás.

"n"

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom