Árvai Emil blogja

Tükörbe nézek: nem tartom magamat kissé nagyra, hogy faragott mondataim számára koszorút keresek? Nem temetőbe, nem! Győztesnek járó babért. 

De miért? Többet mondok-e én, díszítve rímmel, ritmussal szavam?

Nem. Csak akkor, ha gyötrődve, vajúdva, könnybe mártott tollal írok, 

mint hattyú, a dalt.

MISI ÉS GERGŐ
(olvasónapló - Móricz Zs.: Légy jó mindhalálig, Móra F.: Kincskereső kisköduimön)

Kimondva-kimondatlanul, de nagyon sokszor a jó és a rossz harcáról szól az élet, és az irodalom.
”Légy jó mindhalálig” – hirdeti már címében egyik klasszikusunk.
”A szeretet az élet.” – mondja ki csöndben a mű végén a Kincskereső kisködmön írója.
Elmélkedve a két könyvön és összehasonlítva őket, új gondolatokat jegyeztem föl, elsősorban a magam számára.

Emlékeim szerint a Légy jó mindhalálig-ban a „jó”-t Misi többnyire egyedül képviseli, a „rossz”-at akár többen is, a közömbösek ill. ingatagok pedig hol itt, hol ott rúgnak labdába. Misi magányos hős a maga ártatlanságával és jóságával, vele senki nem ér föl ezen a téren. Szinte predesztinálva van sorsára, az elszigetelődésre, az ártatlanul való meghurcoltatásra, elítéltetésre. Ártatlan bárány, de nem messiás. Szenved, de nem győz. Megmenekül, mert a legvégén megérkezik az ő saját, még nagyobb messiása, aki már győzni is tud, és kimenti, kiemeli a fojtogató magányból, kálváriából. 
Kit akar tanítani Misi arra, hogy „légy jó mindhalálig”? A rosszakat? Az ingatagokat? A jókat? Nem emlékszem, hogy valakinek is az élete gyökeres fordulatot vett volna ebben a regényben. Számomra most úgy tűnik, hogy Misi a jókat akarja erősíteni, vagy mintha csak önmagát biztatná erre: légy jó mindhalálig…

Aztán újra átlapozva a könyvet, más gondolataim támadtak: nem is jók és rosszak állnak itt szemben egymással, hanem az ember magányossága és meg-nem-értettsége a főszereplő, amit a gyermekkor és gyermeki lelkület csak fölerősít, már-már rossz álomként szenvedve az életet.
Van, akinek megadatik oázisként a családi melegség, másnak (éppen) nem. És ebben a miliőben minden kedves gesztus kincset ér, egy jó szó már örömkönnyeket csal a gyerek szemébe. A mű nem évülő érdeme szerintem, hogy arra tanít: a jóságnak nincs elfogadható alternatívája. Jónak lenni, jó-vá lenni: ez az egyetlen megoldás, és magamon kell kezdeni.

A túlérzékeny, gátlásos, naivul fecsegő ám jólelkű Misinek könnyen megbocsátom apró, "ártatlan", (többnyire félelem vezérelte) füllentéseit; nem úgy a főbűnös Török Jánosnak, aki égbekiáltó gaztettét még förtelmes hazugsággal tetézve, a poklok poklába taszítja kis főhősünk életét. A szélhámos úrfi hepiendet előidéző végső bűnvallását kárörömmel veszem tudomásul, úgy kell neki, végre kiderült az igazság.
A rossz senkit sem boldogít, Misit meg végképp nem, és hiába dobja el a "véletlenül" eltulajdonított bicskát, be nem vallott tette végig nyomasztja, tüskeként ott marad lelkében és falként a két érintett gyerek között.
Mit is mondott édesanyja? "Fiam, mindig úgy viseld magad, mintha látnálak... Gondold azt, hogy az én szemem lát, s akkor soha nem teszel semmit, ami nem helyes."

---

"Megéreztem, hogy egy láthatatlan szempár vigyázza minden lépésemet, és csak akkor mosolyog rám, ha úgy viselem magam, hogy a ködmönnek ne legyen oka szorítani." - olvassuk a másik könyvben a hasonló gondolatot.

A Kincskereső kisködmön lapjain, átlagos emberek és gyerekek közt, nem kevésbé izgalmas a küzdelem. Viszont a Kincskereső kisködmön más képet tár elénk a jó és a rossz harca kapcsán. Számomra érdekesebbé válik a nagy kaland azzal, hogy itt a főhős szíve a csatamező, Gergőben, Gergőért folyik a háború.
„Akkor éreztem életemben először fájdalmat úgy, hogy senki se bántott.” – olvassuk mindjárt az első fejezetben a bűntudat szép irodalmi megfogalmazását, majd pár sorral később: „Szívszakadva értettem meg, hogy már nem vagyok jó gyerek.”
Így kezdődik. Hogy rádöbben: „nem vagyok jó”. És folytatódik a nagy küzdelem, pl. pár fejezettel később, amikor szorítani kezd a ködmön… Vagy a végén, amikor farkasszemet néz az égbelátóval:
”- No, most mi lesz, te csaló Gergő, te hazug Gergő? – nézett a lelkem fenekébe az üvegszem.
- Hát az lesz, hogy… megmondom neki, hogy rosszat tettem, és megkérem, hogy bocsásson meg.”

---

Ha fájdalom ér, hamar az igaztalanul bántott Misi-nek képzelem magam, és az én megmentő nagybácsimat is szívesen meglátnám már... Ó, az ártatlanul szenvedés gyötrő víziója! - akár jogos az érzés, akár nem.
Nos, ebben a lelkiállapotban résen kell lennem, mert könnyen megfertőzhet egy alattomos betegség, az önsajnálat. Az önsajnálat pedig torzképet mutat, és becsap.

Más lesz, tisztább a kép, ha Gergő jelmezében nézek a tükörbe.
A józan önkontroll és önkritika mindig a lelki egészség egyik jele.
Nem öröm rájönni, hogy rosszat tettem. De nagy kegyelem, ha rájövök.

Misiben szeretnék magamra ismerni néha. Józanabb óráimban be kell hogy lássam: én inkább Gergő vagyok. 
Beismerésem nyomán kisüt a nap, enged a ködmön szorítása, mosolyra derül az égbelátó, még talán a körte-muzsika szép hangja is fölcsendül… újra…

...........................................

(olvasónapló - Móricz Zs.: Légy jó mindhalàlig, II.)

Megjegyzés az előző, Misi és Gergő című bejegyzéshez:

Misi ábrándozó művészlélek, a könyvek és az irodalom érdekli, verset farag, ezzel is kilóg a sorból. És mikor szenved, azzal vigasztalja magát, hogy majd ha egyszer híres ember lesz belőle, akkor majd bocsánatot kérnek tőle azok, akik most bántják; a rossz nebulók meg beszekundáznak, ha nem tudják fölmondani az ő versét... Szóval ilyen kis ábrándos lélek, aki ráadásul mindenen sír, ha összeszámolnánk a regényben, több vödör megtelne a könnyeivel... Szegény: ő bizony az író áldozata. A szerző saját bevallása szerint is ki akarta írni magából a sérelmeket, mondhatnánk, hogy ebben a regényben kisírja magát az Író. De mivel nagyon jó író, és gyermeki környezetben játszódik a mű, hát ifjúsági irodalom lett belőle. A gyerekek még föl sem fogják a mélységeit, felnőttkorra meg elfelejtik a részleteket... No, most egy kicsit lefújtam róla a port...

"Csak azért az egyetlen napért 

Petőfi Sándor: Mi a szerelem?

(részlet)

... Viselni hosszú éven át 
A szívben a kétség nyilát, 
Teremteni legmelegebb 
Vérünkből szép reményeket, 
Csak azért, hogy meghaljanak, 
Hogy minden istenadta nap 
Legyen egy-egy kedves halottunk, 
Kit kínosan kell megsiratnunk; 
A rágalomnak óriási 
Kigyófarkával szembeszállni, 
Eltűrni oly bántalmakat, 
Mit megtorolni nem szabad, 
Mert kedvesünk azé, ki bánt, 
Aztán elvenni a leányt, 
Eldobni érte szabadságunk, 
Mely legimádottabb sajátunk, 
S fölvenni a könnyű szabadság 
Helyett az élet súlyos gondját, 
Dolgozni napok s éjeken, 
Hogy ételünk s ruhánk legyen; 
S ha feleségünk tán szeszélyes, 
Magunkat szabni szeszélyéhez, 
Hogy már ha kell örömtelennek 
Lenni egyik vagy más életnek, 
Mienk legyen örömtelen... 
Lássátok, ez a szerelem! 
 

A PÁL UTCAI FIÚK

nemecsek Bokán rúgta Ácsferit, de ráfázott.

KŐMÍVES KELEMEN(NÉ)

Beépített ember...

Keresd a nőt!

Itt még a falnak is füle van.

CSENDES DON

Kinyír a kanyar.

BAMBI

Őz, a csodák csodája. 

BAMBI GYERMEKEI

Itt van az őz, itt van újra.

BÁNK BÁN

Mindenki bánja.

A REPÜLŐ OSZTÁLY

Fapados.

LÉGY JÓ MINDHALÁLIG

Kőszívű emberek és a fiú. 

LEGYETEK JÓK, HA TUDTOK

Mindhalálig. 

Móric meg Zsigmond

ROKONOK.

MÁTYÁS ANYJA

Holló anyó.

(Hol a holló, komámasszony?)

SZEGÉNY GAZDAGOK

Álarcosbál.

Két életem, egy halálom.

HÓFEHÉRKE ÉS A 7 törpe

A végzet 6 alma.

HAMUPIPŐKE

Szurkolunk neki.

EGYPERCES NOVELLÁK

tömÖrkény

A próza aprózva. 

ÓTESTAMENTUM

Bűn és bűnhődés.

Legyetek jók, ha tudtok. 

ÚJTESTAMENTUM

Az Úr érkezése. 

Vártuk mint a messiást.

AZ EMBER TRAGÉDIÁJA

Ami elromolhat, az el is romlik. 

Mindent el tudunk rontani. 

Folyt. köv.

EGYSZER VOLT BUDÁN KUTYASÁSÁR

KutyuSOKk