Vénusz könnyei

Aradi_Gabor•  2024. március 7. 01:59  •  olvasva: 35


Vénuszt láttam sírni az éjjel,

Fájdalma a lelkemet tépte széjjel.

Szótlanul éreztem minden okát,

Szívem szeretettel ölelte őt át.


Elhatároztam emelem őt fel,

Hol újra tündöklő mosolytól telt.

Az erőt, mi szeretve elér minden célt,

Minek fényétől a sötétség is örök félt.


Meséltem neki magamról, mi jót adott,

Eldaloltam neki, mit lénye sugárzott.

Azt a meleg otthont, biztonságos csodát,

Mi érző, empatikus szépséges lénye csinált.


Lassan, megnyugodva de hitt nekem,

Beburkoltam szeretettemmel lágyan végtelen.

Adtam neki a szívemből táncoló szikrát,

Lángja világítsa be újra lelkeink birodalmát.


Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!