Valóság bontó

Suttogás a falakon át, szívódik, 

Szivárog, gyöngyöződik rám, és ismeretlen hangokban szól, beszél hozzád, hozzám,

A hangok, a hangok, nekem mondják csak halhatatlan igazuk szavát,

Azt mondjátok megőrültem, elvesztettem a kontrolt, pedig csak át törtem a valóságom falát.

S a világ fél tőlem, mert megszállottnak lát, – Nézd itt jön az őrjöngő bolond!

Pedig becsukott ajtajaik mögött, lélektelen szeretetett hazudva ők másznak át s egymáson fel, a kegyetlenség falon.

Én kimondom mit látok, még akkor is ha szóra törve vitatkoznom kell közbe magammal,

A „Szép világotok” még önmaga előtt sem meri elismerni, hogy álca bőre alatt, mennyi a harácsoló sötét, hamis angyal.

Én belül értem mi számodra idekint belőlem nem koherens,

Honnan tudod azt, hogy a te mércéd a normálisról tényleg rendet jelent?

Csak mert külsőségekre adsz és mások véleménye magadról a lelkednél is jobban érdekel,

A te valóságod csak egy, és én már millió valóságokat értek és érek ezen kívül el.

A való nem mindig létezik, és mi létezik sem mindig van,

A lélek kitörési fázisai nem leírhatóak, emberi szavakban.

Ne szánj, gyűlölj ha belül túl kevés a szereteted segíteni,

De azért vigyázz, mert szépséges, büszke normalitásod kereteit, nem is hinnéd milyen könnyű elveszíteni.

https://www.facebook.com/story.php?story_fbid=pfbid02fYWS3SVd1NsQdXgs42o5fV1mwzjv31NCGUspdrPhmQkVtMW8g7AYsutBAaBPtAgil&id=100031877298054