Vágykabát

Elképzelt valóságaink álmainak kapuján át,

Kereste a vágy bennünk a bejáratát.

Mi lehet, mi szép,

De nem pótolhatja a valóság elméletét.

Mert hiába benned él és bennem él,

Vak hit abban amit eddig megismerhettél,

A lélek rejtett végein,

Döntésed vár rád rólam, illúzióid hamvain.

Vegytisztán igaz ez a pillanat,

Elfogulatlan volta jól ismert ajándékom marad.

Múlik a varázs, szűnik a tombolás,

Udvariasan elfogulatlan tartózkodó folytatás.

Furcsa kis beszélgetés, mikor nincs is miről már,

Barátot nem készít itt a sajnálomgyár,

Mert az egyirányú utak elmesélik azt,

Ha ide át voltam már, oda át nem tudom ugyanazt.

Búcsúzik így most a furcsa szabó és vele,

Bohókás de kedves ötlete,

A rád adott túl nagy vágykabátom,

Őszinte jó kívánságaimmal, most menj, kedves álmom.