Utunkvesztve

Az életet a sűrűjében tanulod.

Hogy sokszor csak önmagad kezét foghatod.

Barát vagy ellenség pillanatnyi állapot,

A bizalom drága kincs, keserűen tapasztalod.

Még akkor is mikor szíved nagyon érez,

Mikor minden dobbanás, ő róla szól és átitatja a véred.

Tudd, ez nem a vég csak a kezdet,

Mikor utaid lassan elvesznek. 

Néha kell, hogy el tévedjünk mindannyian bárhol,

Néha kell, hogy azt mond nem voltam én bátor.

Néha kell, hogy valaki ránk leljen keresve minket,

Néha kell, hogy mi sírjunk elveszítve mindent.

Mert a reménytelenségnek is van ajándéka,

A pozitív csalódás váratlanul szembejön néha.

Fortuna, kit kerget millió ember feltűnhet még ma,

Csak egy a szabály, ki meg se próbálja lemarad róla.

Az élethez kell levegő, bátorság és ennyi,

A többit magadban kell észrevenni.

Hogy kire mosolyog és kit kerül majd el,

Néha kell, hogy ezt mi konok nem fogjuk fel.

(… de akkor is tudj tovább előre menni…)

És a szórakó előadásában is… (almás)

És a szórakó előadásában is…(robotos)