Tömeg!…közlekedj!

Mint rideg mű márvány bálvány,

Állunk a peron kopott szárnyán.

Némán s kicsinység nézve báván,

Csillogó emeletes vasparipára várván.

Hogy az innenből elvigyen végre oda,

S ott majd innen lehessen azez újra.

Én már haladok de még nem vagyok ittott,

Most neked elárulok egy nagy okos titkot.

Mikor tömegem áthelyezem öregem,

Megváltozik minden féle helyzetem.

Mert miközben sebesen haladok,

Végtelen nézőpontból végtelen helyen vagyok.

Végtelenségem még csak hagyján,

Sebességem ekét vet az idő fodrán.

Minél gyorsabban száguldó leszek,

Az időm annál lassabban ténfereg.

S elárulok neked még egy titkot,

Órád a sokadikon lassabban kattog.

Értem, hogy agyad már keresztbe áll,

Kitartásodért Einstein mosollyal gratulál.

S miért jó, hogy mindezt most tudod?

Hited szerint választhatod:

Mert isten vázlatfüzetét lapozgathatom,

Vagy,

Kedves barátom lehet minden atom.

S végül sejtéseim igazolva,

Sorba mindezt matematikával rakom.

Zavart lettél s zúg a fejed barátom,

“Mi közöm ehhez” látom a szádon.

Hát nézz fel a nyári éji csillagos égre,

Lásd utunkat rajta a végtelenségbe.

S tudd:

Egyetlen válasz mit keresünk érdemes,

Mi végre vagyunk, léteznünk miért lényeges?

És a szórakó előadásában is…