Sóvárgólodások

Aradi_Gabor•  2024. március 3. 01:06  •  olvasva: 38


Édes hiányod kegyetlen kínzó feszületén lógtam ma reggel,

És még a nap lustálkodva lassan felkelt, vágytam rád.

Buján és vadul olykor, de máskor lágyan és ártatlanul,

Tűz voltál te a bőröm alatt, mi pusztítón meglapul.


Tomboltam, hangosan szenvedve de ugyanúgy némán,

Hogy miért nem, és miért mégis méred te magadat én rám.

Mint bosszúvágy régi életekben elkövetett bűneimért, az ítéletedre vágyom, 

Légy velem kegyetlen vagy kegyes, csak légy már, és kiállom.


Úgy rohannék, esztelenül néha, bújnék karodban el,

Ezekben a láng pillanatokban, hidd, rajtad kívül semmi sem érdekel.

De messze vagy, kijózanítóan távol és bár hiányod égetve perzsel bárhol,

Kijózanodom néha, ebből a vágy sötét éjszakából. 


Szégyentelen vagyok, ki mégis önmagára szégyennel néz,

Majd felszabadul, nevet és örömmel tudja megélni, mi ez az egész.

Mert Ámor nyila sebes és lehet lövése könnyedén vággyal el talál,

De jól vigyázz, nem te vagy az egyetlen ki e tüzes fegyverrel szerelmi háborúba jár.


Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!