Senkit nem tanítanak meg veszteni

Végül leszek én és mind ti is, semmi,

Kinek ezt jól élt, kinek bukásként kell venni.

Pedig odáig sem füttyős dalolás az élet,

Bár hiszed rólad szól, sokszor ezt elvéted.

És kultúránk ami szelid, naívan múlya,

Szerinte csak mikor nafényes, az a csoda.

Mert nekünk a boldogdág a mákony függés,

Bukásaink pedig maga a szégyen érzés.

Mert katona dolog, az egész na ennyi,

Vagy azt te ne csináld, neked lánynak kell lenni.

Akkor még mindenki és minden kicsit szép,

Olyan könnyűnek látszik még minden nehézség.

A feladat, a jó remények szárnyán előre menni,

És az életből azt, hogy mindig elvesz nem észrevenni.

Megküzdés az igazi dolog de ezt nem mondhatom nektek el,

Valóság felfedezésben ki csal, hiába próbál és vezekel.

Jársz majd rossz utakon, rossz felé, rossz tanácson át,

Megtanulsz nem bízni és feledni a józanság szavát.

Mind mi tömegben egyedül s rég tudjuk legbelül,

Túl szeretve meséken felül, belénk túl sok élet igazság vegyül.

És a szórakó előadásában is… (almás)

És a szórakó előadásában is…(robotos)