Romok

Világom nagyrészt elhagyott, lepusztult,

Harcaim magammal belsőmből kitágult.

Kietlen, kegyetlen senki lakta puszta,

Innen menekül a lélek és soha nem jön vissza.

Újra és újra bennem és mind körülöttem,

Leomlik minden mit valaha is építettem.

És újra, és újra valahogy felépül, magától. 

Én nem szakadok el magam sírató falátol.

Önnön groteszk mandalám vagyok egyedül,

Nálam a vég a kezdet, mikor minden kiderül.

Gyere szépséges Főnixem ma újra elégünk,

Veszteni mindkettőnknek az élet fizetségünk.

És a szórakó előadásában is… (almás)

És a szórakó előadásában is…(robotos)