Régi Mű

A régi művel nem a forma változik — mi nézünk rá már más fényben.

A szépség, amit őrzünk, mindig belőlünk lobban fel újra.

Idő csak az emlékezetet írja át, az élményt nem.

Van ha eleget éltél már,

Pillanat rácsodálkozás.

Mert találkozol újra vele,

Rég szívbe lop magát tele.

De mi ez? Kiáltod rémült,

Lelkemben más emlék ült.

Szép volt, ámulat s csoda,

Bennem él minden szava.

Képe, bája, értéke hol van,

Ki rontotta el ily kegyetlen

Ide vágva? Már nem csillan.

Morogva, egyre halkabban.

Mert megérzed te nem vagy,

Nem a mű változott hanyag.

Hisz alkotás lehet bár szép,

Soha az mi emlékeidben ég.

Te voltál ki lángra gyúlt tőle,

Hevült át a mindened belőle.

De így csak egy időnek szólt,

És az akkor, már belőle múlt.

Látod ez a dolgok igaz rendje,

Időtlent alkotni kevesek ereje.

Eltűnnek majd ezen szavaim is,

Ne bánd te, örülj egy pillanatig.

És a szerző előadásában is…