Pezsgős dugó-duó szonett

Én, Pukk Antal, írom e sorokat önnek lőrébe mártva,

Míg érzékeim átjárja puha fa bőrének illatos forgácsa.

Ó, drága Pukk Antónia, ön bedugult álmaim csodálatos netovábbja,

Önért szállnék gellerrel a csilláron át fröcskölve a pezsgős pohárba.

Tisztelt uram, kirobbanó rajongása váratlan és meglepő,

Beleborzongott kupakkal tudatom, hogy az ön gondolata megnyerő.

Én, Pukk Antónia, pezsegnék önért tova, és nem érdekel a bólés tál erjedő, csábító szaga,

Csak a te megnyerő röptávod élvezzem eme röpke szilveszteri éjjelen, akarom mondani maga.

Én kedves, édes csodám, hát engem te hogyne tegezhetnél,

Mert száraz az vagyok, de nem érzelmileg szikár lény.

Milliónyi feszítve őrzött buborékom csak érted él és dalol,

Palackodhoz dúdolva egy ismeretlen hűtőben vártunk rád valahol.

De most már, drága pezsgő hercegem, itt az idő, és a várakozást elengedem,

Számol már visszafelé hangosan a nép körben, felrázva fémbilincsemet levettem.

Dobd le te is szép, csillogó fóliakabátod, vár a magas plafon,

Vagy repüljünk boldog, szerelmes szabadságba ki a nyitott ablakon.

És mint két szerelmes veréb, a két boldog dugó átszelte két év küszöbét,

Életük szerelmét adva, hogy boldogan köszöntsük az eljövendő év egét.

Hát legyen itt most mindenkinek az örömteli lehetőség,

Hogy lelkes szonettje legyen számára a még ismeretlen 2024... BÚÉK!