Pán dala

Állok kezemben a furulyámmal a nyáj előtt,

Árkádia szép mezejére a nyár beköltözött.

Buja dalom lassan játszva kibontva előadom,

Mint gyönyörök szirmait óvatosan felnyitom.

Béke és méhek szállnak a fűves síkság felett,

Gyapjas barátaim élvezettel rágcsálják a dús zöldet.

Kecses nimfák játszanak a patak lankás partján,

Tűzet élesztve játszik a gondolat bennem bohón s tarkán.

Gyapjas erős lábam veszi magát s szökelve arra baktat,

Hajtja a tér, éltöröm és a gyönyörű cél mi nem lankadhat.

Kacagás hallik, nimfa illanva hajlik s máris sehol,

Erőm pezseg, bele megyek kergetem balgaként mindenhol.

Gyermekkorom óta vágyom ezt a mindent jelentő csodát,

Mit csak egy Nimfa forró tűzes ölelésében élhetek újra át.

Hihetelen szépségű hibátlan csoda ez mi álmaim nedves hona,

Mitől újra fiatal bakká leszek s lángol tőle máris szerelmem nyoma.

Erdős árnyas ligeten kergetem a fel-fel vilannó reményt,

Mely patak-forrás trónhoz érve Nimfa szentélyt tárt elém.

S körben villanó fényként megjelenik minden karcsú tünemény,

Isten vagyok, szoktam a szépet de ettől a szám mégis nyitva tartom én!

Középen megjelenik az kinek arca 100 gyémánt fényével ragyog,

Benne kecsesség, hatalom s az univerzum minden sugara kanyarog.

Apámra Hermészre mondom máris tűzes szerelmes kecske vagyok,

Magamat visszafogni lehetelen dolog s ragyogó tülkömmel ugrok nagyot.

Ó Pán úr! Viselkedjék udvarházamban kérem! - szólt a felejthetetlen,

S egyből megszelidült vérem - Bocsánatát kérem, szépsége elragadotatott éppen.

Üzletet ajánlok, valamijét visszakérem mi enyém volt és őn csak vigyázza,

S kezem máris markolta sípomat át - Igen, Szürnixet már ép eleget imádta.

Szürnix! Ó drága tünemény! Te szívem örök májusi dala.

Fűzfaként mentett ki téged karjaim közül Zeusz szava.

Bánatos könnyeimmel öntöztem meg friss hajtásaid,

Belőled faragtam érzelmeim csodás tolmácsaként sipjaink.

Ó Nimfa úrnő! Hogyan adhatnám fel szívem csodálatos emlékét néked?

Mit ajánlhatsz nékem mi felejtetheti velem eme igézeti képet?

Hát Pán Úr, higgye el nekem van olyasmim mi gondolkozóba ejthet téged.

És kap egy új széphangút is, de kezdő dallamként én fúvom önnek meg ezt az éket.

Zavarom elöntött de oldódott és szállt gyorsan tova,

Máris puha moha ágyon fekve szólt hangszeremen a csoda.

Felhangolva de kissé bávatagon mentem mezőmre haza,

Sípomat markolva bennem tombolva lüktetett még az erdei csoda.

Csak mikor új dalra támadt kedvem fedeztem fel az ajándék igazi okát,

Megszólalásakor mindig más Nimfa fonja forrón derekam köré magát.

Pán vagyok, legelők, mezők, erdők s halászok bőkezű ura,

Higgy a szerelemnek hát, mikor felhangzik sípom vérpezsdítő dala.

És a szórakó előadásában is… (almás)

És a szórakó előadásában is…(robotos)