Oltó idő

Aradi_Gabor•  2024. június 9. 06:16  •  olvasva: 43


Az emberek ügyetlenek,

A lelkük mereng és vágyják a végtelenek.

Mert olyan törékeny a szeretet,

Miben hinni sem lehet,

Mégis karnyújtásnyira örök előttünk lebeg.


De bízni fáj, de bízni szép,

A végtelenség miből sohasem elég.

És a hajadon csillan a nap fénye át,

Éjszaka megérzem gondolataid illatát.


És a test, vágy míg a lélek remél,

Velem nélküled az éjszaka hideg tenyér.

A tudat felel neked és csillapítva nekem,

Elnyerem ismeréseddel a pillanat végtelent.


Jövőnk hamis csillogása bezár minden kaput,

De te táncolva jössz már mint menekülő alagút.

Itt vagyok messze és mégis olyan közel,

Alakod ködje a kezeim között veszik el,

Az emberek ügyetlenek, a szívvel. 


SA-nak, minden bölcsen érző pillanatért


Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

PuZsu2024. június 10. 23:52

Kérj és adatik néked, tedd meg, indulj el és megtalálod!
Nem ám a sültgalambot, hanem a leckét... ❤️

gyorisandor2024. június 9. 23:57

Tény, hogy a mindenható jelen van egyszerre mindenhol . Mivel minden hat mindenre. Hatás-kölcsönhatás, egyensúlyra törekvés,(energiamegmaradás)stb
Lehet, hogy csak rajtunk kereszt+ül elmélkedik miként jött létre Ő MAGa a semmiből.

liketorn2024. június 9. 12:36

@Aradi_Gabor:
Akkora darab hiány van, hogy betudjuk léleknek,
Pedig csak az ordít, lélekvesztő test üzbég ura: térj meg!
Mert aki megváltaná máma a világot,
Megváltást várt magának hiába, és azt adja, mit vágyott,
Lusta disznó világ otthon magának rendet vág,
És a művész hülye, meghal, hol senki sem ád!
Miért hajtana az, aki eleve volt kövéren lompos,
A világ ura mindig éhes, szétdurrant e potroh mármost!
S minek színészkedjünk valót, ott, ahol az nincsen,
Művészet-e az, vagy éhségtől nem látjuk, hogy éppen
Lódítunk egy úrnak akinek szüksége soha sincsen...?
Mivégre építsünk homokból várakat,
A lekvárok a polcon mindünket bevárnak,
A szeretet végső soron ínyencfalat neked és nekem,
Hogy pityeregjünk, milyen jó volt a sohasem,
Nézd: Japán és Német ahol a dolgok még valahogy folytak,
Tisztelegve süllyednek. Oké, ne lássad.
Bárkát már nem meszelünk, nem nevelünk csirkét másnak,
Örvendve hordjuk nemesi gúnyánkat,
Akkorát ásít az akinek mindent szabad,
Mindent kitaláltak, mindent leírtak, kaptál téglákat,
Maltert: s befalaztak. Nekem ez fáj igencsak!

Aradi_Gabor2024. június 9. 12:10

@liketorn:

Látni a fényt de nem érteni azt,
Üldözni a reményt mi vitorlát dagaszt.
Minden legenda, mese arról szól, hogy kiálld,
A benned örökkön meglévő kételyt és homályt.
Nincs tabletta, csak te vagy magadnak magad,
Istenre meg várhatsz, válasza mindig ugyanaz marad.
Szabad vagy fiam veszteni és nyerni is akár,
Embernek lenni embertelen ha ezt megérted jó úton haladtál.
😊

liketorn2024. június 9. 11:45

@Aradi_Gabor:
Ezek vagyunk mi: csupán a tablettáinknak nehezebbik vége,
Bevesszük, vagy nem vesszük be, javallott üvegcse,
Hazudhatjuk, szeretnek, vagy legalább útáljanak, az is jó,
De csak mellékhatás ér, a gyógyegérnek az való,
Majd miután létrejött az egyetlen és igazi szer,
Már vége is a világnak, mondá isten, engemet nem kapsz el!

:D

Aradi_Gabor2024. június 9. 11:39

@liketorn:

Messze, távolba tűnik a gondolat,
Az élet mint elnyomott cigaretta csik itt marad.
Volnék én olyan bátor, hogy boldogságot hazudjak?
Mert nincs holnap de az örök most bennem ragadt.
Pillanatnyi a feszülés és mámor jön vagy a kötél,
Mindegy is talán túl gondolod ha azt hiszed tudod miért jöttél.
Hullámok hátán lent csak a mély vár s repülni nem szabad,
Itt a lehetőség, most vagy soha add el vagy add meg magad.
😊

liketorn2024. június 9. 11:27

Mostanában azon gondolkodom,
Mi mind csak rálehelünk az üvegre,
Aztán egy időre elhúzzuk, hogy lássuk,
Ez egy - nem szabad eltúlozni - dolog volt, és mi eltúloztuk,
Mert úgyis az az örök, a homály, a pára,
Minek kapaszkodtunk izzasztó utána?
Nézd, kacag önként az ki semmit sem ért,
Ahogy odakint egy pille szívéhez ért,
Mi, a bolondok, ha tudnánk, elnyomnánk a tudást,
Hogy akkor vagyunk boldogok, ha fogunk máséba vás...
Vagy csak üldözzük botor mód a gyermekit,
Keresve se leljük, mi adatott pedig?
Felborultunk az igyekezetbe, talán hormonilag,
Azért írunk verseket, mert míg mi nem, az szabad?
Odakint az elzárt élet trillázza, hogy kaparj
Gesztenyéket, melyet ide-oda elrejtett az avar.