Ölelj

Aradi_Gabor•  2024. június 1. 05:09  •  olvasva: 34


Önmagam felélve mint egyetlen létezés,

Társat kerestem szökve idő elől mi kevés.

Vágy és magány félútjai között feledve,

Beengedtem a sötétséget ide a lelkembe.


Hol szín hullik törve az én bomló foncsorán,

Egység nem más az ellenség a sok során.

Rossz és egyre rosszabb itt benne egyedül,

Mert itt a kárörvendő gonosz én hegedül.


És egyszer csak rántva a fuldokló kezén,

Megjelentél mint lélegzetvételnyi remény.

Görcs még a létezés de dobog a túlélés,

Testtelen ösztön akarat a benned feledés.


Nem hagyom, hogy hullj, leveled itt marad,

Mondod és szemeid arany sarló, poklot arat.

Nincs vég, nincs más kezeid között lebegek,

Hiszen végtelen dicstelen mártírként felelek.


Felszakadok darabokra és újra eggyé válok,

De semmilyen félelmet többé soha szolgálok.

Az éjszaka s hajnal karjainkban ölelik egymást,

Örök együtt, elmúlva és megint ébredve tovább.


Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Aradi_Gabor2024. június 1. 16:33

@PuZsu: Itt a sötétség és hidd el mindenkit ölelek 😊🌷

PuZsu2024. június 1. 09:34

Ez így remek! Együtt legyetek, amíg csak lehet... ❤️