Normalitás álca

Aradi_Gabor•  2024. május 3. 05:27  •  olvasva: 41


Tudom mit kell tennem,

Ha embernek kell lennem, veletek.

Elérnem a szociális normát,

Nem megkeserítve senki dolgát, felelek.


De alul, hol az igaz én lapul,

És nem kíméletesen mindenkit szapul,

Magát is természetesen, mélyen,

Furcsa dualitással ragaszkodva a léthez egészen.


Mert megérti, de mindenem utálja,

Hisz logikus és igaz, de csak hazugság álca.

Mert legjobban félem a másikat magát,

Ahogy öregszem, börtönbe zárom a józanság szavát.


Viszek majd nem igaz hitet minden mosolyba,

A kutya vagyok én, várj nem is, rabszolga.

Ha néha túl fényes a glóriám, vedd észre reszketek,

Vágyott dicséreted igazában már rég nem hiszek.


Igen, ez egy istentelen színjáték bennem,

Mint elvadult vetemény, bozótossá lettem.

Hát itt van néhány jó szó, a kedvességedért,

Most megyek, Isten főúr, fizetek!… mindenért…


Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Aradi_Gabor2024. május 3. 07:09

@Animanongrata_: köszönöm szépen és egyvalami biztos: a holnap van ezután. Hogy mi mennyire vagyunk benne az már nem ennyire biztos, de amíg ez az ön köszörű belül működik, addig nem vagyok reménytelen teljesen és te se legyél az 😊🌷

Aradi_Gabor2024. május 3. 07:06

@PuZsu:
És a karma karja ki kaparja,
De az a kár ma, akár ma,
Hogy az egyetlen hatékony az instant Karma 😊🌷

Animanongrata_2024. május 3. 07:04

Gábor ez egy nagyon jó vers, gratulálok, azt hiszem ezek az érzések a korral támadnak, nem tudom mi van ez után..

PuZsu2024. május 3. 07:00

Azt kapod vissza, amit adsz... ezt a karma akarja! 😀