Nagy csendek ideje

Majd egyszer csökken ez a sok élet zaj idebent,

Amikor majd nem kívánsz annyi ujjat, idegent.

Vagy szomorú, vagy vidám prédikációt,

Mikor már van neked is elég információd.

Van mi fáj, van mi sosem múló öröm marad,

Ezeket átlátva belül csak a csend arat.

Ne sajnáld te ezt, megélted miért élni jó,

Ha akarod van jövő s emlék téged alkotó.

Érted vagy sem egy idő múlva az idő nem rólad szól,

Új meséket, új szerszámokkal, új füleknek barkácsol.

Eljőve, ott eldöntöd tudatlan te majd végül azt,

Előre nézve két szemeddel látod e még az új tavaszt.

És lesz ki akkor mű zajjal próbál meg majd menekülni magától,

Tévedten el rémül a benyomástalanságtól kapott magánytól.

Neki ez az útja, nem kárhozat se nem rá eszmélés,

Meg kell érni rá, hogy életed zenéjében mi a hangtalan jelentés.

Beletörődnöd sem kell neked ebbe teljesen soha,

Az élet sok milyen lehet csak nem felületesen ostoba.

Csendjeidben keresd majd mi megfog, ami vonz oda,

Világokat találsz világodon belül s minden utad elvisz valahova.