Méznyalás

Aranysárga sötétlő sűrű örvény,

Elbódít, elvesztem magam bőrén,

Kapaszkodnék de már nincs mivel,

Zúgón húz az önkény, édes illatával tele lehel.

Elönt az öröm, hol vagyok én, hol nem tudom,

Akarom egészen, akarom nagyon,

Tombol bennem a határtalanság,

Betölti, magához láncol, arany tánc.

Csurran, cseppen, egyre jobban, egyre szebben,

Mohón falom, csak még, még akarom,

Bódít és ideg utaim lángözönt perzsel,

Íze bársony széles, titkait lassan átadva ejt el.

Ambrózia, manna ó nektár te!

Kinek lét csodát jutatsz minden pillanat hevébe,

Bőröm felgyúl, létem tőled, ki eternummá válik,

Mámorunk gyönyörű csodádon, új alkalommal virágzik.

https://www.facebook.com/story.php?story_fbid=pfbid0M7e47TPMsnuxXnP2eBJ2UKYKWK7RjC2FH3Q68S9MrTUHd1Y6kHYZPDRGer2JwMmjl&id=100031877298054