Méz

Testem beszél és szégyelli magát,

Hogy ejtette szavát, el ő zavarában,

Mi nem volt előkelő, de mikor a kezed,

Vállamra tetted, egész lényed rabul ejtett.

És nem emlékszem másra, se vágyra se ágyra,

Csak arra, hogy kegyetlenül kicsi vagyok,

Célom tudat de nem tudom, hogy mit akarok,

Csak hogy belül egy ismeretlen kód válaszolt. 

Szemeidben oly tűz tombolt s szóltál türelmetlen:

“Na, mi lesz?” – bár tudnám az égre – “Megyünk végre?”

”Gyere. Ha akarsz, jössz velem!” – és elindultunk hirtelen.

Kikötve csónakunk virágok közt, hol sok méz terem.

És döngicséltek a méhek, köröttünk zenéltek,

Hogy mit porzó meg a bibe sikítva óhajt, tedd meg,

Éhes önzetlenséggel te azt, más örömére is tetted.

Míg az akácméz tarkódon át a gerinc vájatodba gyűl,

A paradicsom madár édes hívó dala száll a kertek felől.

https://www.facebook.com/story.php?story_fbid=pfbid024WsTzGbqBzs5eDeTiuTmP58hATttEmqXhfYhanMk6T1DwNLVQLPu1RqxVj6vDWnGl&id=100031877298054