Megénekeletlen

Mindig el akartam mondani valamit, de valahogy kimaradt,

Pedig jó lett volna, mert most így bennem ragadt ez a gondolat.

És kegyetlenül bolyong belül célját vesztett,  kifejezhetetlen,

A pillanatok örök elfogyhatatlanságának hazugsága legyőzött teljesen

Nem dicsekedni, hencegni vagy fényezni akartam volna magam neked,

Csak átadni amit talán te is éreztél, de jó lett volna ha szavakban is tied.

A nagyrabecsülést mit emberként téged ismerve nekem adhatott az élet,

Okos, önzetlen társ, barát amit bárki csak az útra remélhet.

Most, hogy messze vagy már, az úton tovább én egyedül lépek,

Mindig mikor rosszkedvű vagyok megelevenednek veled régi emlékképek.

Bennük ott az élet és te is ott, mint legjobb társ és barát mosolyogsz,

Én pedig mosolyod átvéve dúdolom a dalt mi elmaradt, de bennem te hallgatod.