Megállíthatatlanul

Ötöt ütött a jóisten rám,

Önmagam hangjával teli lett a szám.

Keresem, kutatom de hiába nem tudom,

Hol van az a hatalom, honnan tudhatom.

Mert elönt az élet,

A végtelen, soha véget nem érő kísérlet,

Melynek légtelen gátján lóg a fele élet.

Csoda szemű, ne nézd az eget kérlek,

Mert mi ott ül az milliónyi csillogó kísértet.

Gyere gyere mert én nem állok meg soha,

Míg le nem kopik lábamról a cipő s hátamról a ruha,

És már látom a talpam kérgesedik keményre,

De soha még csak ne is gondolj a reményre,

Mert A remény gyenge és vacak hát gyere most,

Csoda szemű, Mutasd hát arcod azt a haragost,

Vicsorodban olvadó fém folyik ki a szép szádból,

Többezer Temetetlen régi álom menekül most a házból.

Fogd a kezem jó megátalkodottan,

Itt a lelkem az egyetlen amit magammal hoztam.

És egymást húzva segítve mindig tovább,

A végtelenbe tesszük le majd a végállomást.

Mert mi szívünkben hordjuk az egy igaz vallomást:

Mindig és örökké megállíthatatlanul megyünk tovább,

Halál elválaszthat de mi megyünk együtt ott is, odaát. 

Ötöt ütött a jóisten már ránk,

De Megállíthatatlan dübörög bennünk, az élet nevű tánc.

És a szórakó előadásában is…