Logicus deconstrictus

Aradi_Gabor•  2022. május 21. 06:22  •  olvasva: 110

Hallom beszélsz, látom mozog a szád,

De mit kifejezel furcsán sután nem illik hozzád.

Nem igazán ambivalencia a hiba,

De valami rejtve át sejlik értett és mondott közé hatolva.


Érzem, nem a valótlanság állításának vágya vezet,

A nyelv mint eszköz maga téged rossz útra helyezett.

Mert a valóság mit fogalmazol, érzés, tény vagy gondolat,

A te szem-lélek-agy fény szűrődön át írja le a dolgokat.


Az „Én” egy tükör, mi visszaverődve nézi saját világa sugarát,

S saját kép kereteiében rakja össze folyamatos kollázsát.

Ugyanígy megy írásban is, mert mit most írok én neked,

Az „Én” komplexum fogalmazványán születő szöveg tömeg.


Kultúra, kor, neveltetés, időjárás, történelem sőt még lelkiállapotod,

Csak néhány a látható torzító tényezők közül amit szemem felkapott.

Valamit kezdenünk kéne, valamit még mi nem szolgál mást mint közös alapot,

Megteremteni annak lehetőségét, hogy ne magyarázkodással töltsük meg a napot.


Keresned kell mindenben a csupasz gondolati forma alapot, réteget,

Nem megmagyarázva, értelmezve feltételezni, hogy az építő mit épített.

Hisz a tégla épületté lesz mint alap építőelem akkor is, ha én belőle,

Templomot, iskolát, árvaházat vagy bordélyházat építek képzelve előre.


Tenni mindezt nem tagadva, elképesztően nagy káoszt dagasztva,

Csak rámutatva arra, hogy nincs egy univerzális “mindenki” igazsága.

Mert bárminél fontosabb, hogy tudd s sose gondolva ezt feledd,

Valamennyi tudásnál feljebb való, vak hittelen mindent kérdőjelez te meg.



És a szórakó előadásában is…

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!