Kettőt

Veszthet-e a vesztes, ki már mindent elvesztett,

Többet legvégül, mi öröm s jövő maradt volna reménységül.

S mit már rég megtanult feledve feladni, érzést és okot,

Konok emlék temetőbe száműzte el vele a holnapot.

Hát legyen, te sors, vidd hát a többnél is mi többet,

Adott miből adhatott de az kevés volt, csak ennyire tellett.

Pecsét legyen hát, de még nem végül, szomorú sorsa tört levelén,

Hinni mert oly mohón abban, mi pedig nem volt más csak hiú remény.

Kevés dermesztőbb a szeretet halálánál, egó-ráció kardjai villannak,

A néma gyerekszoba csendje végre metszve halkan lélek gyilkolhat .

Nincs idő se tér mibe belefér ennyi tépő, lüktető fájdalom,

Mindent vagy mindent, új játszma kél, új beteg szürke hajnalon.

És a szórakó előadásában is… (almás)

És a szórakó előadásában is…(robotos)