Két előkelő idegen

A viselkedés maszk fent,

Érzéseink a múlté, semmit sem jelent.

Legalábbis eljátszuk ezt,

Civilizált modorból, teljesen egyremegy.

A felszín alatt zajlik az élet,

Csikorgó fogok, tenyérbe vájt köröm élek.

Majd elmondom én cinkosomnak,

Kiöntve forrongó epémet, mi nyugodni nem hagy.

Mert már gondolat sincs közöttünk,

El vád-ítélet-végrehajtás mit egymással tettünk.

Cserélődve, bíró és vádlott bolond,

Mindenki nevetséges drámai mű beleket ont.

A kisebbik jár mindig rosszul,

Az örök vesztes, semmit értő apró, igazán pórul.

Mert számára az egy + 1,

Soha nem lehet az őt átölelve szerető közös kegy.

Szerepeinkbe szégyenletesen ragadva,

„Én nem, de ő!” ismételve, egymást megtagadva.

Állunk mogorván egymásnak háttal ridegen,

Mint véletlenül összetalálkozó, két előkelő idegen.

És a szórakó előadásában is… (almás)

És a szórakó előadásában is…(robotos)