Kerub

S ott áll, ott a kapumban egy közülük,

Ki látta a világot formálódni mind előtt.

Ki volt nem e-földből való előd,

Mégis érezni rajta a, teremtő erőt.

Alakja folyamatosan változva vibrált,

Mikor létezését próbálta értelmezni a világ.

Egyszerre volt szárnyas Leó, Aquila, Trio, Homini,

S minden mit eddig gondoltam a létezésről, már nem volt valódi.

Az áldó, hívták őket, s velük a Kreátor a földre lépett,

Társaságukban úgy érezted a mennyekben lépdelsz.

Őrök voltak s nem bánthatta őket soha semmi,

Testük vibrálva itt is volt s mégse tudott itt lenni.

Mondandója a fejemben csendülve beszélt s onnan,

Kimondatlanul váloszom az ő sugárzó elméjébe lobbant.

S az áldó belépett a tapasztott házba, szárnyát kitárva,

A halodó koldus lakját ő az élet templomává avatva.

Mit most teszek teszem a te tanulságodra

Hogy lásd a kreátor maga, test-lélek bírája s ostora.

Mert tudd, az irgalmasszék hatalma a miénk,

Mi teremt vagy elvesz a Kreátor döntése szerint. 

S erre vigyázz a Kerubim népe mind,

Hát tiszteld őket,

S vibráló ember kezét rátéve, a koldus újra élettől telve fel tekint. 

És a szórakó előadásában is…