Kegyelem

A szíveiken át lapozott figyelem, mi nem érdekes, tanult szelektivitás,

Amit az anyag, alak, vágy hármas akar,

Sokszor önmagát megalázva érte kapar,

Tüze hamvadva leéget mázon mutatja, itt a realitás.

És az üres lét borzongató árulásánál hazugabb ígéret nem létezik,

Szakad a híd a lélek és a test között végtelen,

"Ugyan már, túléled", csak erőszakold meg magad kegyesen,

Sérülten pedig beállsz a sorba elfogadva mit lélek, lélek ellen vétkezik.

Felnőttnek lenni már azt jelenti önmagadra kérni a saját kegyelemedet,

Gyanakvó leszel figyelve az áruló jeleket,

Hisz megszűnt benned felekezet és szeretet,

Pedig élni maradni, néha a kegyetlenebb.