Szórakoda avagy Aradi Gábor blogja
VersNem sikerült
Ember, embernek szánva járja,
Ős ideje a kapcsolatok táncot,
Bár ha csak fele annyira vágyna,
A másik, mint saját maga boldogságára.
Mert fele, vagy több mint, elbukik vele,
És nem adja fel azt mégsem végül,
Hiszen nem egyedül a jobb vénül,
A másik az, kitől a világ értelemre szépül.
Mert vágyom, de másra, egy új folytatásra,
Máma vagy talán holnap, a minden semmivé olvad.
A táncra, hol az álmokat szövik, és szökik,
Bennem az én egó fel, kell ő, kell én, jelelj.
És a túl sok itt erénnyé lesz,
Általa persze mindent veszítesz majd el.
Nem látva magad többé igazán újra,
Állandóan visszamész ugyan arra az útra.
Mitől jobb a fele mint a másik fél,
Kérdezed minden valós joggal,
Talán a felülünk tud önmagára,
És a másikra nézni, kevesebb haraggal.
Nem tudom igazán, lehet megmondani majd soha én sem,
Én is csak botlok meg az út porában szépen, egészen.
És mondom el, mint velem a többi másik millió együtt,
Már megint nem sikerált, de tudjuk, hogy megint újra kezdjük.
Halál bár
Kedves, drága vendég! Köszöntjük, és szeretnénk,
Ha eltöltene nálunk egy kellemesen haláli estét.
Mert az élet az amiért mindannyiunknak dögleni kell,
Halálos álom, benne a kiábrándító józanság a teher.
De feledje ezt az egészet most csak nyugodtan el,
Itt levethet mindent, az örökkön valóság nem kicsinyel.
És lám máris kezében ajándékunk egy Nihil koktél,
Helységünkben, még ön létezik, józanság nem lehet cél.
De jöjjön és meséljen, megcsalta ez a hazudozó élet?
Szeretetlen negédesen szerelmes túl szép emlékek?
Ne bánkódjon, a szerelem úgy mint az élet véget ér,
Értékük mulandóságoktól szép, boldogtalan az, ki mást remél.
Színpadon most, a Végzett Asszonya csak önnek énekel,
Hogy a bánat az egyetlen mi marad, a többit felejtse el.
Kitalálhatatlanul az én, érzelmi labirintusában veszve,
Az ön magányos szívhalál már be van jó előre tervezve.
Hát itt a Záróra, és ideje mindenkinek eltávozni már,
Eme kellemes hely, sajnos mindenkit csak egyszer vár.
Van ugyan egy hátsó kijárat ha az élet kell még egyszer,
Menjen, látom tudja, feladni könnyű, élni akarni az igazi teher.
A paradicsom lázadás
A paradicsomok a fürtökön,
Kicsik, nagyok, mind mások.
Ki feljebb van, ki lent apró,
Isten fényes nap sugara,
Nem egyformán osztandó.
Az ágyás ura új tőkére vágyott,
Nem tűrheti a szár önállóságot.
Folyondár fojtogat folyondárt,
A védekező tő amit lehet felhasznált.
Minden tiszta paradicsomlé,
Halmokban hulla el a fiatal lé.
A nagy úr végül gombákat hív,
Nem sejtve ezzel nyakára feszül az ív.
Mert a gombának nincs lelke,
Csak fonalát fűzi, mindig ez a terve.
És hogy érted vagy épp ellened,
Teszi, te soha meg nem tudod ezt.
A fő paradicsom így gombás lett,
És a gomba fonalat őbenne eresztett.
Tanulság, hogy akármilyen nagy,
Paradicsom is te a száradon vagy,
Vannak dolgok mihez nem nyúlhatsz.
Az egyetlen trükk
Kétely, ó te hihetetlen, sokoldalú eszköz,
Semmi hozzád hasonló mi "reménnyel" tölt.
Mert mutass még, nekem valami bármit,
A mi egyben erény de ugyanakkor hazudik.
Ne higgy! – Inkább kételkedj, kérdőjelezd meg,
A jóság álság ruhájában bármikor köztünk lehet.
Vedd intelligenciádat elő és gyerünk kételkedj,
Hidd el, ez a gondolkodásmód hamar magot ültet.
Ha így gondolod hát magad, kételhető minden,
Mi napnál világosabb az is egyértelműen nincsen.
Új hitre váltasz, hiedelemből a kétely tudományba,
Megteszed, mit nem tudnék, hozol engem te a világra.
Én a szemed fényét vesztem saját tükrödben el,
Mikor állok fél lépésre tőled és súgod, nem létezel.
Ez annyira jó, magamtól sem tudtam volna kitalálni.
Ördögöd van, mondanám, de elhitted nem létezem, nincs mit csinálni 😈
A nyughatatlan
Vérem nem ismer elégedettséget,
Folyton kutatom mert valami belül éget.
A semmi sem elég édes, semmi elég sós,
Én vagyok az elégedetlen bohóc.
Elértem valamit, de már nem érdekel,
Már valami más kell, mi jobban felel.
Tudom, más gyakran irigyen rám tekint,
De nem tudok más lenni, csak én, mind.
Vágytól a birtoklásig tart bennem a tánc,
De ahogy múlik a varázs, lelkem, odébb állsz.
Minden élményt toppolni kell, örök varázs,
Soha nem lehet elég egy, ha van még más folytatás.
Hát megyek tovább, arra amerre valami vár,
Kell hogy legyen több, mit szemem meglát.
Nyugalom, te örök lehetetlenség nékem,
Még élek, nem lelem és csak forr belül a vérem.