Szórakoda avagy Aradi Gábor blogja
VéleményÖnbocsánat óda
Telik az időm, telhetem,
Nőnek a napok körül s belül, bennem.
Rend vagyok, büszkén és rendezetten,
De a repedéseket nem tehetem észrevehetetlen.
Haladva hétfő válik keddre szerdán át,
Elérve hét közepét, majd a végére érve vált.
És akkor eltűnök én és eltűnik a jövő,
Tétova tett vágy, az én, pusztító ereklyéket vésőn.
Megint egy önbüszkétlen pillanattá ragadt,
Emlék, min úgy gyűlölöm silány, gyenge magamat.
S ez marad, míg kikecmergek romjaimból újra,
És velem találok rá a magát ismétlő hét napos útra.
Ismerős ez a körkörös sivatag, ez a semmi,
Hiszen annyiszor hagytam már bennünket itt elveszni.
De most már érzem vagyok csak én ki hagyhatom,
Cserben vagy szeretetben, hol még igaz nevem tudhatom.
Leszek hát a hűs kéz tékozló homlokomon,
A szelíd szó melynek dallamát végre nem tagadom.
A mindenki helyett mostantól csak önmagam legjobb barátja,
Vakon ki megtalálhatja önmagában a reményt a változásra.
Egyetlen utam, egyetlen igazam,
Csak belőlem fakadhat, szelíden, halkan.
Én ki bocsánatot nyertem magam szeretetéttől hajtva,
Tudom, önmagunk ki kell, hogy nekünk bocsánatát adja.
Pardo
Én vagyok, aki szeretve lehettem,
Sokféle vér folyik végül is én bennem.
De mind ilyenek vagyunk, te és én is,
Vértezd magad fel, hallgatom a hipotézist.
Értem, más mert és jön egy csomó referencia,
Kulturális, ízlés, vallás szabad a megosztás.
Értéktelen, érdemtelen, mind bestia,
A nálad lakó igazság csak a vegytiszta.
Hát lásd: Vagyok ugyan részben Magyar,
De Délvidékről ebbe a Balkán belekavar.
Kereszt vizem 50 éve ugyan fejemre csordult,
De ne aggódj, a családban Jahve is megfordult.
Gyermekeim nagyobbrészt protestáns-katolikus keverék,
Szerencsére nem Észak-Írországba rakott le minket a veréb.
Szeretem Ázsiát, ételt és kultúrát, hatalmas nagy Zennel,
De legalább a szívem fele Németalföldön ragadt egyszer.
Ha visszanézek családfám hosszadalmas, csavargó rostjára,
Egy-két (több) Roma mellék zönge sincs teljesen kizárva.
Vagyok mindez, sőt még sokkal több, szabad címkét választani,
Számomra Beethoven IX ugyanúgy himnusz mert vagyok európai.
Mindez vagyok és még ennél is sokkal de sokkal több,
Kevert saláta vagy csípős vegyes savanyúság mi szemedbe csal könnyt.
Ha javasolhatok valamit a végére kérlek vedd észre, hogy én,
Csak egy címkéd alá szeretnék tartozni, emberi lény.
És a szórakó előadásában is… (almás)
És a szórakó előadásában is…(robotos)
Kicsi
Az egyszem, ki megtanult mindig felfele nézni,
Nem félni, mert tudja ő már régen nagyon jól,
Az igazság fentről ide lentig nem igazán hatol.
Hol a tökmag, a babszem és a pöttöm lapul.
Mert mindenki volt kicsi, de felejti nagyon el,
Hogy ne tegye mással minek ő is küzd sebeivel.
Ilyen az ember, sokszor azon törleszt, torol,
Kivel benne együtt lakik ugyanaz a pokol.
A borsnak ugyanis nincs más választása,
Erőssélesz mert csak így maradhat állva.
Rég megtanulta a nagyok bölcseletére várva,
Ne sokat adjon a lefelé hulló igazság szavára.
Az univerzum s az élet egy icipici pontból lett,
Minek mi naponta elmegyünk csodái mellett.
Tedd hát a kicsit, mellőzöttet, mostantól előre,
Hogy veled egy szinten nézhessen a jövőbe.
És a szórakó előadásában is… (almás)
És a szórakó előadásában is…(robotos)
Túl jó
Ez a mesterséges már jobb mint az igazi,
Az élet minden pillanatát szét kell hazudni.
Digitális fényben így igazán mámorító élni,
Valóságtól semmi jót nem lehet már remélni.
Túl ismert világban, túlzó elhasznált érzések,
Véresen komolyan szimulált megjátszott féltések.
Túl tolva a mind a mindegy hova, millió 11-en,
Ha lehet még túlozni, akkor kérek, még egy legyen.
És hogy miből lesz a holnap? Senkit nem érdekel,
Az egyetlen a fontos, hogy ma a csúcsra érjek el.
Mert bennem mindenre a mindent vagy semmit felel,
Hát ne csodálkozz, ha holnap reggelre neved felejtem el.
Hisz fokozni kell, mert ez az amit az élet ránk hagyott,
Minden megunódik, a tökéletes átlagolva gyárt avétot.
Mi enyészülünk, de a telefonunk zsebünkben egyre jobb,
De állsz hülyét kapva mikor meglátod az újabb modelt ott.
És a hajsza pereg tovább, innen és az Óperencián túl,
Mindenki vágytól csöpögőn tolja tovább ezt-azt vadul.
Nincs megállás, inkább áru-hitt el mint nekem ne legyen,
Rettegve a kimarad-lemaradástól, eladó az életem nekem.
És a szórakó előadásában is… (almás)
És a szórakó előadásában is…(robotos)
Vénusz köszöntése
A fő másik feje, megosztva vele többet,
Mint életét, létét, szeme lelkén át látva,
Sokszor másképpen tekintve mindenfélét,
Érzelmei áthatják egész életét és lényét.
Nem megoszt, magasztalva életbe ád,
Benne lakva életre kelsz, ő az első ruhád,
Nélkülük egyszerűen nincs semmi sem,
Hiszen minden férfi is csak bennük terem.
És ugyanúgy ember ő is ki szintén esendő,
Hat rá is a világ dolga, nem szolga, urat kereső,
Szeretetet, emberséget, társat, jogot követelő,
Csak azt mi bárkinek jár ki ember, hibázhat ő.
Változókorok, változó modorok kellem s jellem,
Mi számukra oly kedves divatként van az jelen.
De ha megmondod nekem hogy mitől nő a nő,
Számodra lehet az, csak tavasz mit hoz a jövő.
És ha még nem tudnád most felvilágosítalak,
Elején mindenki nőként kezdi, pici férfi falat.
Kicsi hím büszkén feszítesz de te B terv vagy,
Köszöntsd őket hangosan, légy ki mosolyt hagy.
Nőnap 2023, második vers 😊🙏🌹
(https://www.poet.hu/vers/345052)
És a szórakó előadásában is… (almás)
És a szórakó előadásában is…(robotos)