Szórakoda avagy Aradi Gábor blogja
VallásReménycsillag
Heródes, ó, hatalmas király nem alhatik,
Pusmogón a nép új Messiással álmodik.
Napok óta fent Júdea felhőtlen éji egén
Éjszakát fénnyé ragyogva világít a remény.
Minden bölcs, tudós, udvari tanácsnok
Heródes elé, de tüstént most álljatok!
Ki tud értelmet adni annak, mi történik?
Szentséges királyotok miért nem nyughatik?
Rabbi, tudós és csillagjós vitatva magyaráz,
Három, ki egyetért, csendben a sarokban állt.
"Hé, ti, ott! Bölcsek királya az, ki csendben van",
"Zajos bolondok között" szól hatalom e hangban.
"Ti hárman elindultok és keresitek őt, az álomvivőt,
S feltalálva hajtva főt, jelentitek nekem, hogy tudjam,
Hol lakik, s miféle ez az új veszedelem, azon nyomban!"
Mondá a hatalmáért remegő, véreskezű Heródes.
S a három, kik akaratlan királyokká lettek bölcseknek,
Feltekint az égre, és már tudja is, merre mennek.
Az út és a fény Júdeába vezet Betlehem felé,
Hol egyszerű jászolban az ígért újszülöttet hármuk lelé.
Letérdelnek hát halkan, mormolón imádkozva,
Tudják szavak nélkül, hogy megtalálta őket a csoda.
Ajándékokat hátrahagyva, csendben, egymás között
Szent esküvel fogadják, Heródesnek el nem árulják őt.
Elindulnak hárman három felé hazájuk irányába,
A remény, szeretet csodáját megóvva önmagában.
Nézz fel hát te is karácsonyéjszaka az égre,
Mert ők látták akkor, vedd hát te is észre,
Embernek lenni a remény reménye.
Négy este meséje
Vasárnap este lett, korán sötét és békesség,
Apa az asztalhoz hívott, és leoltotta a fényt.
Zöld körkoszorút gyertyákkal középre rakott,
Alul fehérlő terítő márványosan ráragyogott.
Anya lágy hangú mesébe kezdett első napon,
Régidők sötétjét küzdi le az első gyertya fénye,
Szerzés, birtoklás sarába ragadt lélek reménye,
Veletek vagyok, s szenvedésetek nem hagyom.
Második szépséges vasárnapon Apa újra hív,
Anya meséje a második gyertya fényéről szólt,
A kőműves egy fiáról, benne a legszebb cél forrt,
Ki mondja, értetek jövök el, ember bennem biz`.
Apa újra az asztalhoz szólított minket, s Anya
A harmadik vásárnapi lángba nézve mondja,
Mi békében élünk, de másnak nem ez a sorsa,
Eme láng értük ég, imánkkal tűnjön el a harag!
Negyedik szép úrnap estén az Apám mosolya
Jelezte a boldog hírt, miről Anya meséje szólt,
Megváltó közeleg, nézz magadba mindenhol,
Legyen a lelki tisztaságunk az önzetlenség hona!
Másodszor
Csökken a fény, de nő bennünk a remény,
A várakozás kicsiny s jelentéktelen lángja,
Mi nap nap után egyre a növekvő, szerény
Szívünkben szeretőn gondoskodást váltja.
Várunk, mint egykor a három bölcs királyok,
Követve csillagod Betlehemi égen, éjszakán,
Feldíszítjük inkább belül, mint kívül a világot,
Tiszta szív köszönt majd a remény hajnalán.
Hétről hétre várjuk a vasárnapok csodáját,
Az elérkezés izgalmának varázsos érintését,
Benne a várakozó nem várt, se kért jutalmát,
Kegyeletének lélektisztító megmérettetését.
Hát vár ránk most négy szép az Úr napjából,
Mikor lelkünkben mosolyog törődő szeretet,
Mert ünnepelve fogadunk majd másodjából,
Pantokrátor te, ki velünk újra mindenünk lehet!
Egyszer, egy téli estén
Egy idős és egy fiatal pásztor vigyázta nyáját. A kemény hideg a távolból hozzájuk kényszerítette a farkasokat. Két kutyával, a téli szálláshelyen őrködve hallgatták a közeledő vonyításokat.
- Mikor? - kérdezte félelemmel teli a fiatal.
- Majd ha itt lesz az ideje - felelte az öreg.
És az éjszakai hidegben megütköztek. Az egyik kutya, az öreg lábaihoz feküdve múlt ki szerzett sebeitől, míg a nyáj félelmes csöndben a karámban lapult. Őket védve állt a két pásztor, botjaikat tartva. Az öreg hangja zengőn dörgött:
- Béküljetek vagy mind itt pusztulunk!
Kiáltását felerősítve visszhangozták a hegyek. A támadók vártak. A feszültségét a harangszó törte meg a faluból. A farkasok zavartan hátrálni kezdtek, a szél csillagfényt szórt rájuk. A falka futásnak eredt, vissza a magaslatokba.
- Megszületett hát - mondta az öreg
A fiatal pásztor zokogott. Az öreg hozzá lépett és ezt mondta:
- Boldogság legyen benned mert megőrizted a békét és megóvtad a nyájat. A szeretet az egyetlen igaz megtartó erő. Gyere, igyunk áldomást a gyermekre.
„Ahogy csak ragyognak a csillagok fent az égen,
Szeretet és boldogság úgy üljön mindannyiótok szívében”
Jogtalan
Látom ember, vér forog szemeidben, vihar,
S tehetetlen düh mi igazságod téve akar,
Történi végre meg, hogy lelked békével ereszt,
Élni tovább, gondolod, az igazság békét ádva tied.
De nem az a dolga, fakó ló az mi csillan más,
Örök szemében és senki nem látja, csak hatás,
Mit lelkére mér, igaza mi benne él, neki, róla szól,
Ezért békéd ne ön magad tedd, s béke válaszol.
Mert rég tudjuk, ki bosszút tervez, két sírt ásson,
Beleölve magát is a megszállott igaz tét bizonyításon.
Büszke tenmagad nem ereszt mint kutya a koncát,
Dögöljünk mind ketten és vesszen velünk a világ!
Hát halld és soha feledd: Enyém a bosszú, én majd megfizetek!
Jogtalan terved most azonnal elvetve békülsz te meg.
Haragod ernyed, szíved maga a remény és a fény,
Átölel, betölt minden fájdalmat benned, béke, légy szívén önkény.
Róma 12:19
Ne álljatok bosszút önmagatokért, szeretteim, hanem adjatok helyet az ő haragjának, mert meg van írva: „Enyém a bosszúállás, én megfizetek” – így szól az Úr.