Szórakoda avagy Aradi Gábor blogja

Hello, akarom mondani neked azt, hogy szia,

Most mennem kell sajnos máshol, valahova.

Hol nem rágja a bánat nem kedves férge át,

Minden reggel lelkem éppen gyógyuló falát.

Tudom, hogy félsz és kevés most a tényleg jó,

Furcsán üresen csendül ma a szeretet szó.

Mindenki akar téged csak nem tudni miért,

Nem jó, hidegen itt ma közöttünk lenni ezért.

Próbálok felnőtt és okos lenni most nagyon,

De fáj, hogy neked fáj és inkább ezt hagyom.

Úgy látom, jobb ha én most nem veled leszek.

Várnak az Óperenciás régi emlékezés hegyek.

Nem tudom látlak e még, fáj erre a gondolás,

Mit szívem akart az süket, elfogyott választás.

Igen sok ez egy nagynak is, az se bírja, soha,

Szeretlek és várlak egyszer majd ha eljössz oda.

És a szórakó előadásában is… (almás)

És a szórakó előadásában is…(robotos)

Ím hát a tiéd, mind e kétes kincs,

Legyőztél, kezeim bilincs nélkül,

Bénává lettek, lelkem kiürült végül,

S daliás tavaszom hideg őszt szült.

Állhatsz vérmeződön ítéleted jogán,

Körülötted tetteid okán halott lelkek.

Mint manipulált gyermek, örvendnek,

De árát ennek, majd te fizeted meg.

Mit tudatlan önzőn magad szentté,

Válik torkodban, lásd keserű mézzé.

Mert nem tudva az eljövőt hagyod,

Szemedben, félelmeid hazudva ragyog.

Hát véred ordítja most itt: Győzelem!

Csak nem látod velem, ami keltezett,

Most általad, annak ára jövőn terem,

Adószedője soha feledetlen van jelen.

Üld hát torod, nem érző csillogásban,

Hitt birtokod s annak hamis tudatában.

Én nem leszek senki, száraz fű se már,

Mikor igazság téged elhagyva, rám talál.

És a szórakó előadásában is… (almás)

És a szórakó előadásában is…(robotos)

Voltam én már anyám szemében csillag,

Ez ugyancsak rövid ideig volt de nála még hat.

Neki én még mindig kicsi vagyok,

De ilyen a szerettet, így teszi a vakot.

Voltam én már a rettenetes gyermek,

Kitől zengetek sok iskolai termek.

Traumás lett tőlem néhány pedagógus, 

Azóta a rossz pályaválasztással vagyok analógus.

Voltam én már rossz bolond de jó szerető,

Valahogy mindig a pendelyem ment elől.

Szerettem és szeretek néhányan,

Kerestem talán másban, mit magamban nem találtam.

Vagyok én még sok szó itt egy szöveg dobozban,

Jól esik írni, talán egy mivel nem vagyok rosszban.

Egy gondolatot adni valkinek akit még érdekel,

És gondolatomra saját szikrájával megfelel.

Vagyok én még a káosz kapitány, zavros életem taván,

Bár mindent megteszek, hogy én üljek a látszat lován.

Hisz bensőséges jó barátom már rég a kétely,

Nem tudom, hogy férünk el, egyikünknek mennie kell.

Vagyok én még végül a víg, facér, vagány csalogány,

Ki mindig talál okat, hogy fújja még ha nyakán ül a magány.

És visszatolja a sötétsége fellegeit, oda ahonnan az eredt,

Mert belső parancsa mosolyt fakasztani, ott hol lehetek, kedves olvasó veled. 

És a szórakó előadásában is… (almás)

És a szórakó előadásában is…(robotos)

El távolodik emléked illata,

Mint mosolyod az esőben,

Amit szeretni nőttem,

Fájóan felemelően.

Tested alaktalan, lelked ragyog,

Hitem templomává lettél,

Belül mindig ott vagyok,

Az átok otthagyott.

Túl nagy a kár, a halott szövet,

Vérem nem kering veled,

Létezem mint nekrózis,

Csak egy diagnózis.

El vele, hogy mentsd még ami él,

Csonkolva már nincs remény,

Az érzelmek és ráció,

Végső stáció,

Gyötrelmek és szívből ordítás,

Mű-tét hol nincs fájdalom,

Csak cudar önámítás,

Nyesedék már.

És a szórakó előadásában is… (almás)

És a szórakó előadásában is…(robotos)

Mentem honnan mások csak mindig eljöttek,

Okoztam oktalan, kik pedig szerettek, könnyet.

Izzadtam esőben én és kékre fagytam a napon,

Ezt idáig és mostantól mind csak rátok hagyom.

Buliztam az angyalokkal, imádkoztam ördögökkel, 

Kegyetlen voltam kegyeletes hazug szövegemmel.

Mindez is én voltam, de ebből semmit se bántam,

Mert szívemben igazi szeretettel a világot jártam.

És lásd bőröm vastagra edzett páncélja mint szikla,

Lelkem vezérelt bármerre jártam neki nem volt titka.

Vad kölök maradtam bármi gáncsolt, tépett engem,

Kételyeim ellenére mindig mások mosolyában éltem.

Adtam életet és szeretetet gond és törődés nélkül,

Vettem el ugyanezt sokszor buta módon önzésből.

Voltam gaz és igaz, barát, ellenség gyűlölve szeretett,

Igyekeztem nem bántani mást mikor csak ezt lehetett.

Most húztam egy vonalat, talán más jön majd ez után,

Lelkem felvállalom, kié hibátlan az dobjon követ rám.

Ím a mérleg nem sok de nem is mondanám rá kevés,

Botló emberi lény kinek javítani talán még nem tévedés.

És a szórakó előadásában is… (almás)

És a szórakó előadásában is…(robotos)