Szórakoda avagy Aradi Gábor blogja

Vedd el, mindegy mi az, már a tied, el ne ereszd,

Mert léted maga a birtoklás hisz tested is csak a tied.

Tanuld meg valahogyan végre, hogy ez a lét megérje,

Valami ritkában kell magdat másokhoz mérni végre.

Vedd el, hisz akkor nem az ővék hanem csak a tiéd,

Csak neked van markodban, fel nem adod semmiért.

Lázálmaidban rettegsz mikor megfosztanak tőle,

Mert csak attól vagy ami vagy, mit birtokolsz belőle.

Vedd el, mert FOMO és akkor eltünsz szürkén letörve,

S nem jó senkinek lenni mert a senkik nem jutnak előre.

Habzsold, élvezd ki s végre igazi fogyasztóvá leszel,

Miattad működik a közgadaság, csak csupa jót teszel.

Vedd el, mikor lehet az erdőt, földet s vele a méhet,

Ne törödj te azzal, hogy ezt gyermekeidnek öriznéd meg.

S csillogó üveg, fém palotád álljon majd büszkén rajta,

Tudja meg mindenki, ez a te birtokod s nem holmi ócska pajta.

Vedd el, ha tudod, feleségül vagy birtokba legyen ő a tiéd,

S mikor megkopik külső fénye cseréld le s vedd el egy másikét.

Mert neked jár, s ami nem megy, javítani, tenni érte felesleges,

Imponáló exisztenciád úgyis megtalálja azt aki elég ízletes.

Vedd el, mert más már nem maradt, a magányt ami rád ragad,

Mert egy s igaz társad végül csak te voltál magadnak, saját magad.

Mikor a csillógó ürreségedben már csak néhány talpnyaló maradt,

Majd ekkor talán ráébredsz, hogy koporsódból a zseb az mi kimaradt.

És a szórakó előadásában is…

Mióta van az ember és van az a másik ember is,

Küzdelmünk önmagunkért önmagunkkal vívódó katarzis.

Uralni s birtokban tudni a másik embert s vele az egész világot,

Erről szól szinte egész történelmünk, ezt nem tagadhatjátok.

Ó és voltak förtelmes, modern, útmutató kísérleteink,

Hol alig pár millió megnyomorított élet volt az ár mit fizettek eleink.

Titánok álmaink dalai mindig csodálatos utópisztikus mennyei himnuszok,

Melyek legtöbbször megvalósítva disztópikus vérmocskos kupacok.

Mi van benned emberi lélek mi lenyűgözötté tesz ha tekinteted egy Titánra téved?

Mitől nem érzed ott a belül lappangó sötét gonosz kegyetlen gyilkost, az ellenséged?

Annyira egyszerű nem lehetsz se te, se más senki,

Hogy mond: Nem ő tette maga s ezzel én így rendben tudok lenni.

Igen, minden Titán kezében a félelem, megfélemlítés a legfőbb fegyver,

Erőszakkal vagy nyomortól tengődő szegénységgel mindegy csak rettegjen az ember.

S a bátorság nem az a dolog ami bárkinek vakmerően s könnyedén korlátlanul megadatott,

De vedd észre a Titán beszédében nincs bátorság, buzdítás csak a félelem ad alapot.

S tudom, nincs kikezdhetetlen ember által épített társadalmi rendszer,

Mert mit ember épített azt másik ember kijátszik könnyűszerrel.

Hisz az intelligencia legnagyobb csapdája a jószándékú én tudat gonosz álcája,

Őrizzen meg ettől lelked tisztán látása mert így lehet embertársad akaratod bábja.

Titánok, ti ember alakban közöttünk jártok a kezdetek óta,

Felismerhetőek vagytok hiába bújtok vallási ereklyék vagy zászlók mögé sorra.

Jószándékú mosolyotok mögött dalaitok csak magatokról szólnak,

S küzdelmünk ellenetek örökkön tart s szívünkben tiszta tüzek lángolnak.

És a szórakó előadásában is…