Szórakoda avagy Aradi Gábor blogja

(A hízelgésről) 

Selymes az önbecsülésem,

Magamat alaposan kiheréltem.

Mert egy-kettő és eszmélő,

Nem marad lelkes szemlélő.

És szívélyes szemek nélkül,

Ugyebár a panteonban is csak egér ül,

Nem e felhősült költői lény,

Homlokán közönség remény.

Így más nincs is mit tegyek,

Önmagammal szembe megyek,

Be, egyenest a fényes karakter halálba,

Hiúságom olcsó lett és nem drága. 

Hisz lásd, a büszkeség romlandó,

Erjedő eredményei erős hashajtó.

Nem magamnak írom, nyugtatom magam,

Megmosakodva érted égek, itt az alkalmam.

Ön bicskázó lábam, magam gáncsol el,

A felejthetetlen béna pillanat remekel.

Mivel megbízhatóan megbízhatatlan vagyok,

Önmagamra gyakran rettegve rá ragyogok.

Hidd el én vagyok a csomagolt csalódás,

Egy nem visszafogott ánti adu-ász.

Én vagyok a pakliban a huszonkettő,

Ki nem létezve létezőn rettentő.

Úgy is hívnak, a biztos bukta,

A mihasznánál haszontalanabb fajta.

Tőlem működik minden összehasonlítás,

Hiszen ahhoz kell én zérus is, nem vitás.

Miattam fordítva felvett a póló, zoknidon a lik,

Bármi apró dühítő dolog mi még ideillik.

Mert én vagyok a 10% bal, te 90% jobb,

Ismersz, kerülj hogy legyen egy szép napod.

Drága Édesanyám!

Képzeld, ma a naptáram haragosan kiáltott reám.

Hogy: Tudod-e, tudod-e te azt,

Cseresznyevirágnál mi koronázza jobban a tavaszt?

Nem tudtam a választ én, balga, csacska lény,

S naptárom mélán legyintett: Nincs benned remény.

Majd rám ordított: Hát mire vársz még, te lüke!?

Rohanj és kapd lábad a nyakadba sebtibe`!

Egy erdőbe vagy rétre, de legalább egy virágboltfélébe,

Mert te egy lyukas fejű, pimasz tinó vagy a felejtésnek élve.

Megbántod emiatt, ki miatt itt lehetsz, a legszentebb lényt,

Most menj, és ha kell, rohand le az utadba eső összes veteményt.

Mert május első vasárnapja, anyák napja van, te ostoba!

És most vagy soha, de legalább ez egyszer ne légy nyámnyila!

Vegyél fel egy tiszta inget, és a fésűt is valahogy találd fel,

Tedd zsebedbe jó modorod, időben légy, ne késs el.

Miután mindezt elmondta elhallgatott a jó naptárcimbora,

De tudtam magamtól is, hogy ez az év legszebbik vasárnapja.

Minden, ami megköszönhetetlen, nekem az élet ajándék,

Érted rajong, téged ünnepel ma bennem minden szerető szándék.

Tanulságos történetünk hőse maga Sándor,

Ki apa lett nem is egyszer, hanem jónéhányszor.

Gyermekáldás nagy boldogság, nincs senki olyan bátor, 

Tagadja ezt szemébe, mégha lányától az apa szíve nem is lángol.

Persze, szeretettel dédelgette, felkelt hozzá meg minden,

De ott belül az eltitkolt színen, valami félre csúszott és nem volt rendben.

Megnyugtatta magát, majd a következő fiú lesz, Férfi,

De a genetika ördöge ezt most valahogy nem így véli.

És Sándor ezentúl nem vállalta, hanem szinte gyártotta sorban a lányokat,

Egyre elvakultabban, "a következő, a következő” volt amit hajtogat.

Felesége Borbála, a világ legjámborabb lelke, pedig mit tehet, támogat,

A testét adva oda, egy nyilvánvalóan egyre őrültebb álomnak.

Telnek az évek és 10 kicsi lány születik, köztük két ikerpár,

Sándor a kiégett ember lett, akit egy gőgős álom felzabált.

Szereti őket s értük tűzbe menne, de álmodó karjaiban fiúcskát tart,

Pedig Borbála már rég egy hangos vitával lezárta a gyerek gyár ipart.

És ahogy az lenni szokott, a gyerekek észrevétlen gyorsan felnőnek,

Kislányokból hamar felnőtt szép nővé cseperedve érnek.

Így hát esküvőkre jár a mogorva sztoikus öröm apa,

Akinek a sors végül fityiszt mutatva, minden lányától csak fiú unokákat ád oda.

Hé te ott!

Ne lógasd az orrodat.

Az életed sajnálod?

Őt nem érdekled, gondolhatod.

Légy a boldog-ordítva hulló falevél,

Mert kevés köszönet jár mindezért.

Ez nem sok, tudom és bocs,

A legalján is meg kell magadat találnod.

Különben senki sem kérdezett,

Miért vagy s létedben nem érezted,

Míg a születésed emlékét veszted,

Haláltól rettegve elmarad életedet.

Na add ide a Buksi fejed, így,

Jobb most ugye?

Az újraélesztésed most val színt,

Ó kaszámra, még hogy nincsenek csodák, te gügye!

💀😆