Szórakoda avagy Aradi Gábor blogja
HumorA legforróbb nap
A nap, udvar házában gyönyörködött éppen,
Ismert mindenkit - gondolta - jól és egészen.
"Lám itt a Föld, milyen szépen kék és kerek,"
"Rögtön csapok is neki egy jó kis napszelet."
"Na de kérem!” - szisszent a mérges bolygó,
"A szféráim érzékenyek, ne legyen ily bitorló."
"De fent hordja az orrát" - morgolódott a nap,
Mondta bántva - "Talán lenézi a sugaraimat?"
"Csillagom! Higgye el, eszem ágába sincsen,"
"Hiszen Ön nélkül, az Életnek értelme nincsen."
"De ha lenne olyan drága" - mondta vigyázva,
"Mind kettőnk miatt és néha földtávolba állna."
"Érzi Ön a tüzet" - epedte - "Amit ki bocsátok?"
"Koronám legforróbb pontja csak önről álmod!"
"Csak lassan a testtel, nem lesz ennek jó vége,"
"Emlékszik a jó csillagászaim figyelmeztetésre?"
"Úgy 3 milliárd év múlva, önben kifogy a szufla,"
"Hatalmasra nőve elpusztít mindünket halomra."
"A nap megette a földet, lesz az utolsó hír címe,"
"Én imádom önt, de ne siessünk a végzet elébe."
A nap, aznap óta szerény életet adó tartózkodó,
A Föld hűen követi körbe körbe a tüzes bókolót.
Mert tudja bölcsen, van az a nász mi jól lángoló,
De ez az ősi tűz, amivel játszani soha nem való.
Költő a közértben
Jó napot kívánok, 1 kg szép életet szeretnék a javából,
Az most épp nincs egy ideje csak valahol máshol.
Még a múlt héten volt, mint leértékelt, kifutott áru,
De aki megvette végül, se tudta vele mit csináljon.
Rendben, akkor kérek egy nagy üveg tisztességet,
Na az rendkívül ritka és az ára mint a méreg.
Van helyette kis üveges gazdaságos megalkuvás,
Egyszer megszerette, nem lesz helyette jó semmi más.
De legalább mondja, egy kis dobozka szerelmi mámor még akad?
Csak egyetlenegynek adnék belőle, esküszöm szívemen, számom lakat.
Maga valami író féle, vagy egyéb szalasztott bolond,
Mert ha rendes ember lenne tudná, hiánycikkel kérkedünk és másnak nem adunk.
Sehogy se jó
Fekszem az ágyon,
És lassan be kell látnom,
Egy halom lehetetlenség vagyok,
De hallgass meg utókor, hírt hagyok.
Ha jobbra fordulok, itt nyom,
Ha balra fekszem ott könyök,
Én vagyok egy tehén fagyök,
Ki saját testemben szenvedők.
Miért vagyok útban magamnak én,
Ennek megértésével már fel hagyott a remény.
Testem esetlen tömege,
Néha… mindenem van magammal tele.
Mert adoma, hogy ép testben ép a lélek,
Csak ha ez igaz, az már isteni csoda hogy élek.
Önmagam bőrében lakom mint alattvaló,
Létezni szép, de úgy érzem néha… És ide a cím találó.
Érdemelsz
Nekem, jár!
Én megtettem, megéltem, elvégeztem réges-rég már.
Az élet, univerzum-bármi is és valamennyi isten jól tudhatja,
Létem jóságos lényegének ez születés jogon jogos jussa.
Kérem már!
Hiszen megkérdőjelezhetetlen enyém kell, hogy legyen,
Megszületett bennem és kimondtam a képzelet hegyen.
Mert mindenki tudja, a minden értem van csupán, kívánságom csak rám vár.
Micsoda? Nem azt kapom?
Milyen Isten vagy te, vagy univerzum, vagy mit tudom én, ki ülsz a gőgös napon?
Azt hiszed szükségem van, hát teszek én rád!
Nem érdemled meg, hogy ismerj engem,tűnj el hát!
Szemtelen ostoba barom!
Szépen kértem, még azt se mondtam akarom.
Alázat… mifene, nincsen neki se eleje se veleje közepe vele.
Még hogy nem arra van a szükségem, micsoda szemtelenség, hogyan is láthat én belém bele?
Zümi, Csiri, Gugú és mások
Macskák és a többiek
A gazda,
Már megint nyitva hagyta,
Az ablakot nyári éjjel,
Lámpa fénnyel.
Szép varázs,
Zümi meg sok darázs,
Most leszek ügyes vadász,
Menekülj, jön a lámpa ugrás!
Daloló tollas feneség,
Hányszor ablak üveg koppannék,
Mikor csak tesó meg én,
Úgy húsoddal játszanék.
Befutott a hűtő alá,
Ketten másfél óra vigyáz rá,
Mozdulatlan feszülő pupillák erő,
Gugú, hiszem látlak gyere elő.
Két mester vadász,
Kalandjai ezek s nevető hatás,
Véresen komoly játék,
Büszke gazda szívének ajándék.