Szórakoda avagy Aradi Gábor blogja

Gondolatok
Aradi_Gabor•  2024. június 26. 05:20

Vízbe mártott test


Visz az őselem és képzelem hossz a hossz után,

Folyékony cseppen az est át az éjszakán,

Valótlanszerű feszített halmazállapotban,

Öleled a vizet és ő téged szelve karjaitokban.


Lebegő lét sűrű gázokra tapos levegőért,

Szíved kalimpálja még egy hossz hogy elérd.

S mozgásod ritmusa abban a kecses felhajtóerő,

Mi felszínre dobja magából mit egyszer megszült ő.


Itt a gravitáció bolond küzdelemben megadja magát,

S a hullámok engedékenyen körülírják tested vonalát.

Tempó, tempó és tisztul benned a gondolat cél,

Miközben mint lebegő gondolat bennem nemesedtél.


Aradi_Gabor•  2024. június 20. 06:00

A magányos férfiak el-disznósodása


A férfi létezés az élet igazi császársága, 

Nem kell tennie semmit mit nem akar,

Megtanulja, a ruha nő a szekrénybe hamar,

Az anyja szemében ő az életfény forrása. 


Hiszen többnyire még mindig ő a kenyér nyerő,

Nem bigott, művelt felvilágosult gondolkodó,

De mint festmény a keretében helyzet elfogadó,

Neki így lenni mitől ez a hierarchia érthető.


Vannak kezei, ha akar megtud csinálni mindent,

És a nő lehetetlen három napot teszi egybe bele,

Morog, hiába már rég rajta a megszokás jele,

A szeretet, próbálja jelezni a félreértett kincset.


Vagy nem és akkor törik igazán az a kenyér,

Érzelmi szolgaság véget ér vele lehullik a lepel,

A kényelmes nagyúr mostantól magáért felel,

Férfiember körül eltűnik a rend, vékonyan zenél.


Romlik a helyzet, itt a székben alvás ruhában,

Ételmaradék, mikrobiológiában penészlik a hűtő,

Romos ruhatár, tiszta ruha már magától nem nő,

Rovarok és por a vendégei elhagyott világában.


Végül kanná válik, na nem mint a hódító hím,

Szembe lóg füle úszik a bizarr szag nyomorban,

Soha nem volt önmagát sajnál röfögve halkan,

Ereje, fénye megkopott, zsír csillog arca ráncain.


Hogy feláll-e vagy az élet-vágóhíd a végső állomás?

Mert mikor valaki szeretetből emel maga fölé,

Könnyű nem magad lenni, csak az ő szeretetéé,

Ember disznóként szerencsére még van választás.


Aradi_Gabor•  2024. június 18. 07:09

Elfogtunk egy költőt


Fogdmeg ember jelentést körmöl:


Elkaptuk a költőcskét akinek nem volt elég a lét,

Járt a pofája költőként, csűrte-csavarta,

Szavakat hörpölt épp nagy halomban,

De egytudású kérges kezem nyakon fogta.


Azt mondta hogy jaj, mondtam neki jaj bizony!

Nem mondasz több buta szót fogaid közötti ablakon,

Se le nem írod, nem zavarod meg fejem vele,

Mert híg abban a velő és el lett ívva az ereje.


Tudom én mind ilyenek vagytok, ilyenek mind e,

Csak semmi levegő szavaitokból áll mindetek kincse.

Aztán csak megbolondult tőletek a kerge nép,

És elhiszi, mit nem lehet, hogy az élet mégis szép.


Így hát beragasztottam a száját, honnan jött a szó varázs,

Utoljára még azt mondta, nem baj a szívedben megtalálsz.

Megvacsoráltam és bizony elnyomott az álom,

Szép álom volt az bizony, nem volt egy költő se már a világon.


Felriadtam, nosza a költőnek hűlt helye, nincsen sehol,

Papír fecnire írt üzenetet hagyott a szökő bitang valahol.

"Kedves Fogdmeg, köszönöm hogy csak a számat kötötted,

Kezem, lábam pedig hagytad, így szívem velem szökhet."


"Tudd amikor mindannyian megszöktünk akkor lesz nagy a baj,

Mert az igazság onnantól gyilkos, szív nélküli kegyetlen zsivaj.

Hagyd hát meg a szép szavakat nekem és megvédenek tőle,

Mi igaz, igaz marad de érzésekkel nem húz a valóság csőbe.”


Fogdmeg ember morog: "Legyen költő, írd meg amit bírsz!”


Aradi_Gabor•  2024. június 17. 08:05

Kajánul


Vigyorog a szemtelen fapofa,

Mintha titkod látná szégyenlőn oda.

Úgy istenigazából lekevernél neki egyet,

Csak az önelégült vonalakat az arcáról letöröljed.


Bár erőszak nem old csak rosszít meg mindent,

Önérzeted szenved azért is ezen a bilincsen.

Mert illetlen de mégse, mégis sugalmaz az egésze,

El vagy megértésed ténye a szégyened része.


És mindegy hogy mi a nemed, helyzeteden nevet,

Ez egy egyenlőségpárti tiszteletlenség szembe veled.

Illetve nem is mert ez egy selyembe burkolt kalapács,

Előbb megcirógat és csak utána jön az alantas csapás.


Mert vágyódó álma tárgyává tész egy pillanat alatt,

De ennél többet nem érdemelsz, te itt eszköz maradsz.

Kajánul alád nyúl, szeméhez emel és bemocskol magával,

Zavarod a jutalom, zárd ki hát, szórakozzon ezentúl …mással.


Aradi_Gabor•  2024. június 16. 06:29

Üllő


Ülök homlokodon mint kalapács szikra pattanat,

Visszhangodat hordom s lelkem zsebeiben csak a csend arat,

Marad lent mi megkérlelni téged soha én nem merészel,

Hiszen olyan komplex, reménytelen mit tennél az egésszel?


Nézem Harlekin fotód és látok rajta félig mindent,

Csillagokat és az istent ahogy vállaidon a rend szeretve ül,

Boldogság az mi olyan rendszertelenül túláradón nem jut át csak rajtunk,

Ott a túlpart, csak odáig bírd ki, miközben mindketten félúton az élet vízébe halunk. 


Nevetsz és gyémánt eső hullik az arany délutánon rám,

Még egyet, na jó még egyet és mosollyal tűröd az én kiállhatatlan ostobám,

Pedig beléd lát vágyam mostohán és sziszeg kígyó nyelveken,

Szép szép szenvedélyeken áskál bennem az önkorlátozó erkölcsös értelem.


Hát üss rá, itt az Üllő, és sziszegő energiákkal mit sem törődő,

Csak üsd, légy te az őrlő, légy te most kegyes, kegyetlen szembenéző.

Ütve nincs fájdalom és Peng a kalapács örök győztes dala,

Minden szög volt valaha, és én a szikra megszűnök egy izzadságcseppedben számodra.

(SzA-nak)