Szórakoda avagy Aradi Gábor blogja
GondolatokSzak-ál(l)om
Selyem fényes szálam szála,
Tele nőve veled álam fertálya.
Van belőled bőven, nem kopottas,
Büszkeséges férfi hiúságot adsz.
Pepecs tisztán én pacsulizálom,
Nem mint bogár hon ül az álon.
Pomádé, olaj, speckó röff kefe,
Szebb érzés magam nap kezdete.
Néha szúrva csíp és ez így igaz,
De a férfi a szakállán férfi marad.
És forma, mint ember ezer alak,
Favágó, hegyes, körszélesen halad.
Divat ez persze, jön, megy, újra,
Mégis korokon át az erőt súgja,
No meg törődő emberré teszel,
Mit mutatsz bennem nem veszik el.
Fenn
Szép a lelkem időjárása,
Nincs tornyosuló felhőkása.
Kint és bent is kellemes,
Várni kell, de ez így tökéletes.
Jó ez a lebegés,
Önmagam el feledés.
Se nem sok, se nem kevés,
Hagyni a tevékenyen semmittevést.
Jössz-e, jössz-e mond a táncba?
Hol az élet szed minket végül ráncba.
Feledni nem kell semmit mert az is mi vagyunk,
Gyere nézd, hogy hogyan ragyog a csillagunk.
Halkan
Hallgasd miről zenél a szél,
Holnap előtt a nagy sötétségben mit remél?
Lelked festékes elegye,
Reménytelenül ragacsos, fénytelenül fekete.
Felemésztett téged a társasság,
Hitted egyedül jobb, de ez nem a te ruhád.
Csended magadba karmolva hallgatod,
Romlott húsárú – gondolod, ez ami én vagyok.
Mert íme az élet kedves, szép,
Pedig igazából neked nem, gyenge a mentség.
Meghaltál érző embernek lenni,
Már rég belül csak Netflix és hangtalan semmi.
És elfoglalod magad tévutakon,
Elefánt szobrod ormánya áll, hazug hit bizalom.
Mert te lenni, az van bajban,
Mi millióan veled, egyedül szenvedünk, halkan.
Egy nap majd elmegyünk fantáziába
Egy nap hiszem boldogok leszünk mi mind nemhiába,
Mert ráleltünk egymás boldogító szív illat nyomára.
Megfogjuk őt de ő is fogva tart majd minket,
Rájövünk, hogy nem tudunk vele lenni eleget.
Egy nap rátalálunk a magunk, való oltárára,
Remélhetőleg nem lesz addigra késő valahára.
Furcsa lesz, mert egyáltalán nem ilyennek képzeltük el,
De lassan megszeretve, imánkra csak nekünk felel.
Egy nap felhagyunk ezzel a reménytelen szenvedéllyel,
Azzal mi minket egymáshoz kötöz, mégis húz széjjel.
Mert súgja belénk, kell a vágy, a még, a tűz, a mámor,
Lelkünkben megnyugodva a józan szeretet nem lesz távol.
Most még talán csak gondoljuk de egy nap mindez eljön,
Ha megéljük, bolondokká vagy bölcsekké lehetünk saját életünkön.
Sok minden mit addig kergettünk, majd elfeledve hever,
De talán azt nem feledjük el, hogy hogyan legyünk egymással jó ember.
Nincs jó vég(e)
Létednek vele véged,
Az sose lesz finom
Csak vers zárhat jól téged,
Nincs magad felett hatalom.
Nászi bábommá teszlek,
Mint megannyi hasztalan babona,
Koporsóban melléd fekszek,
És te leszel a vacsora.
Az út felénél tőr a frász,
Napjaid keserű pirula,
Vajon milyen a meghalás,
Hol az elpusztíthatatlan fiatalság hangulata?
Gyere, fogd a kezem meg,
Az út a lényeg és nem a cél,
Féljünk együtt mert az a szerelem,
Már őszül de te vagy bennem a fény.