Szórakoda avagy Aradi Gábor blogja

Gondolatok
Aradi_Gabor•  2024. július 3. 05:37

Vetkőztess le


Gyere vedd le rólam a ruhám,

Nézz meg engem valómban úgy igazán.

Légy objektív és tudom, hogy ez nehéz,

Ember vagyok és az itt sok, és ott kevés.


Ne szégyelld, ez nem úgy intim pillanat,

Se nem szerelem, mi gyorsan elszalad.

Lásd meg ember vagyok mint bárki más,

Még ha nem is a legízlésesebb kiadás.


Mondd, tudsz te tovább, mélyebbre is látni?

Elveszteni a bőrtakarót de maradni kíváncsi.

Hol már csak a belső szellem pislákolva jellel,

Ha látod őt, engem, kérlek ne felejtsd ezt el.


Ott lent, mélyen van valami tartalom,

Melyet lehet, ugyan nagyon nehéz, de neked adom.

Nem mert bennem az akarásod kényszere űz,

Csak így, együtt tudunk emberek lenni ez a tűz.


És minden ezután jöhet, csak ezután érdekel,

Ahogy leveted az énség gőgöt más akkor érhet el.

Nem fogja látni onnantól rajtad a meztelent,

Majd látni fog minden mást amit a te igazából jelent.


Sérülékeny vagy ilyenkor, ez így igaz,

De ki fájdalom nélkül akar élni, annak fájdalom a vigasz.

Én soha nem kérhetem tőled mutasd meg magad,

Ha majd egyszer megteszed az lesz a legemberibb pillanat.


Aradi_Gabor•  2024. július 2. 06:32

Madárlátta


Gyere kóstold, édesebb,

Különleges eme csemege,

Több mi mégis a kevese,

A pillanat tőle mézesebb.


Fának madár ajándéka,

Ő látta és jól megnézte,

Gondolta harap ebédre,

Nem irigyelt maradéka.


Csőre az finoman csípte,

Megkóstolta szinte csak,

Van másik harap újabbat,

Hagyta ott a kacson ülve. 


Gyümölcs sebes gyógyult,

Mutatja mi életben is igaz,

Vesztesz de több maradsz,

Cukra még sűrűbbé fordult. 


Becsüld amit madár látott,

Hagyj másnak gyümölcsöt,

Oszd meg az életteli örömöt,

Másképp látszik a világod.


Aradi_Gabor•  2024. július 1. 05:44

Szívtenyér


Add ide a tenyered és megmondom, hogy ki vagy,

Fura a gondolat, hogy valaki majd belém lát.

Vásárban egy ráncos képű roma asszony csalogat,

‘A tenyeredben látok ám én mindent is a szíveden át.’


Ujjai járják a vonalak táncát közben hümmög nagyokat,

Vajon mit láthat, olyan ősi ez a kíváncsiság bennem. 

Morog fel felkiáltva itt-ott-amott érthetetlen szavakat,

'Szerelem, sötétség' morzsolja halkan szinte játszva velem.


Tudom mégis engedem, hogy tegye meg hagyományát nekem,

Nem tudni erő és úgyis életem én megélni akarom.

Hiszem, hogy e nélkül nincs mese, varázslat, győzelem,

Mégis mívessége, a hite tudományában lenyűgöző alkalom.


Mondjad, mondjad csak hát a jövőm szép vagy szörnyű sorát,

Lelkem kíváncsi ördöge legalább jó nagyot nevet most.

A hiedelem nem csak félelmet de bőven reményt is ád,

Elkomorulva beszéli tudja ki vagyok, látja bennem az átkost.


De megment és szép lesz majd a jövő csak kicsi pénz kell ide,

‘Te nem félsz és figyelsz engem tudod, hogy minden rendben lesz.’

Egy hagyomány sincs ingyen és én hálás vagyok egyefene,

Jön szerelem, pénz, boldogság és jó tanács: ‘Új helyre mégy, a hátad mögé köpsz, hogy az ördög pofára es.’


Aradi_Gabor•  2024. június 28. 03:03

Éjfekete szonáta


A test majdnem mindig tovább bírja mint a lélek,

És bár kilépni félek, de van amikor jobb az, mint ez a semmi élet.

Persze a megfordított logika, permanens megoldás, időleges probléma hazug szava

 sem vezet sehova, hiszen az idő halott maga,

Bennem, az én nem fénylek és úgy letépném magamról magamat

 és röhejes de tudom, hogy őrült e gondolat,

Mégis tiszta és tapintható, nem azért mert ez az, hanem mert előtte halt meg mind a többi jó.


Önző vagy? Fájdalmat akarsz adni másnak? Látni téged elásni apádat? 

Rohadj meg ó kérlek te konok összes belső indokok! 

Mert szerinted nem érzem és nem adnám meg a bármi mindent

 hogy ne pusztítsam el szívüket szívtelen magammal?

És ne gyere azzal, hogy mit lehet, mit kell, és mit nem, vagy igen, mert szart se tudsz te rólam kis szívem!

Önzés, igen, én egy rohadék önző állat vagyok és nem cipelem magam tovább

 nem leszek bárki érzéseinek én a “szolga ruhád”, és most hagyj, indulnom kell az ördögbe.


A kötél, a vonat, a gyógyszer, a víz a magas emelet ablaka alatt

 róla kiolvastam mindent mi díszíti az internet falat.

Felváltva őriz a család, ismerős, ismeretlen

 szánalmuk egyszerre mérhetetlenül dühítő és emberségesen kegyetlen.

Búcsúlevél mert a kommunikáció kifelé is maradt menő dolog 

libeg a képzelt elektromos drót a nyakon… Fuldoklás, kis hányás, de nem zavar, 

jön az elfeketedő pillanat… Utolsó gondolat… Ha ismertél, 

Kérlek szeresd nálam jobban magadat.


Aradi_Gabor•  2024. június 27. 18:14

A világértelmes magány


Itt a fájdalom mi fáj nagyon,

Magammal magamba gabalyodom.

És mindig és mindenhol én jövök szembe,

Nem festem magam de rúzsom elkenve.


Társas ásítás ámít,

Bele kanalaznék egy szemhunyásnyit.

Lenne ő az én és neki én az ő,

Bonyolult többesben virágozna a jövő.


A magán talány magánya,

Mi kifeszülne az egész világra.

Mint ködpára arra várva jön e szél valahára,

Értelmet adva örömnek önmagába.


Megértve, hogy ez ösztöke,

Ami noszogat, hogy tegyél, legyél, vegyed észre.

Te vagy a probléma nem csak a része,

De megoldása is mi jön mikor kéne.


Majd és nem előbb annál,

Mikor megért ő és te is arra hogy használ.

Igazából ahogy eleje se volt vége sincs a bajnak,

A jó egy és a rossz sok is tanítja ki ráhallgat.