Janus két arca, avagy ez itt a Dűne 1-2 film morgó

Aradi_Gabor•  2024. május 5. 18:47  •  olvasva: 90

A tapasztalt, sokat látott és öreg forgatókönyv torreádorok szerint, az egyik legnehezebb ellenfél amivel a megfilmesítés arénájába szállhat az ember, az a legendás szeretetnek és hatalmas rajongótábornak birtokában lévő, epikus jegyeket viselő alapmű. Talán a helyzetet még fokozhatja, hogyha fiatal klasszikus alapanyagról van szó, ami kicsit egyszerűsítéssel élve azt jelenti, hogy még sokan élnek, élhetnek a mű megszületésének korából, szóval nagyobb az érzelmi kötődés. Itt látom célszerűnek jelezni a teljesen szubjektív elfogódottságomat az alapmű (könyvvel) kapcsolatban, amit fiatal felnőtt koromban olvastam és a mai napig letehetetlen, nagyhatású élménynek tartom. 

 

Hát akkor mi a fene bajom van is nekem az amúgy rendkívül sikeres, ráadásul jelentős részben Magyarországon forgatott feldolgozással? Hát kérem az, hogy annak ellenére hogy ugyanazok az emberek, elmék és kreatív elképzelések készítették és vezették mind a két filmet, mégis mint hogyha két teljesen más filmet látnánk. Pedig általában Hollywoodra jellemző, hogy nem különösebben nehézen szüli meg ugyanazon hangulati elemeket és viszi tovább akár hosszú évtizedek után elkészült folytatások esetén sem.

 De nem itt. És kérem többször megnéztem, és többedik megnézés után is az a véleményem maradt, hogy a második rész forgatókönyve és az ebből készült film rohan az elkerülhetetlen befejezés felé, még az első rész világokat teremt és forró, víztelen sivatagban jelképként öntözött pálmákról filozofál. Az első a fő karakterek belsejében utazik, a második erre szinte nem is kíváncsi és ennek pótlására kétségbeesetten nagy neveket ránt be, mikro szerepekbe, hogy mintegy tévésorozat efektusként ("majd a következő évadban ő lesz a fő gonosz!") mint egy néhány percnyi szereplés után tűnjenek el a nagy rohanásban. 

 

Tisztára úgy tűnik, hogy aki az első részt vágta, mintha elfelejtette volna ezt és úgy gondolta, tillárom-sej, hogy ő most unatkozó NETFLIX előfizetők részére vág meg, egy kis költségvetésű sivatagi futkározós fél ufós horrort. Talán ebből is van valahol egy 4 órás változat, ami nemcsak tematikájában hanem mondanivalójának sebességében, kép-érzelmi világában is párba áll. És nem, nem a színészeken múlott, ők karakterben vannak tisztes iparos munkával. Az idő kényszer, hogy ezt be kell fejezni, tervezett időre és még mennyi mindennek bele kell férnie addig, ami kiszúr velük is. 

 

 Na értékeljünk. Van egy négy és fél az ötből első részünk és van egy jó esetben három, három és feles második részünk. Vajon mi ér többet? Az erős kezdés vagy a csapnivaló desszert? Megmondom őszintén nem tudom, mert valahol a lelkemben nagyon szeretném ha második film jó lenne, ha valahol valaki meglelné azt a 4 órás verziót. De be kell látnom, hogy túlzottan szeretem a könyvet és a lelkem túlzottan örült neki, hogy volt egy reménybeli jó első rész, ahhoz hogy ne három és félre hozzám ki az egészet. Tessék. Aki ezek után is kíváncsi és állja a sci-fit, annak kifejezetten a következő sorrendben: 

 

- Előbb a könyv, 

- Aztán a két film, a jelen kritika tárgyai (2021/24),

- Aztán szabadon választva vagy a David Lynch féle film (ezzel VIGYÁZAT! Az erősen alternatív rendezői koncepció miatt igen nagy csalódás is lehet), vagy az általam végtelenül szeretett és rajongott 2000-ben készült háromrészes tv feldolgozás (ez ezred annyi pénzből, de az eddigi legjobb és legösszefüggőbb forgatókönyvet hozza).

 

Szóval lelkes én, a várakozás egy jó (jól megírt, összefüggő) Dűnére folyik tovább.

 

 

A jelen film morgóban megemlített feldolgozások:

Dűne (1984, R.: David Lynch) https://www.imdb.com/title/tt0087182/

Dűne TV sorozat (2000, R.: John Harrison) https://www.imdb.com/title/tt0142032/

Dűne (2021, R.: Denis Villeneuve) https://www.imdb.com/title/tt1160419/

Dűne: Második rész (2024, R.: Denis Villeneuve) https://www.imdb.com/title/tt15239678/

 

 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Aradi_Gabor2024. május 6. 08:58

@liketorn: köszönöm 😊 Apai leckének pedig ott a tv sorozat, ne add fel a hitedet benne. És a lecke abban az hogy hiába van több hegynyi pénzed, a kreativitás nem a pénzből jön hanem pont ellenkezőleg pénz hiányából. John Harrison, aki nemcsak a forgatókönyvet írta, producer volt és rendezte is a háromrészes mini sorozatot, pontosan tudta hogy nincs pénze arra hogy Hollywoodi speciál efekteket csináljon de arra igen hogy egy hihetetlenül erős forgatókönyvvel tehetséges de nem túl nagy nevű színészekkel elhitesse veled, hogy egy stúdióban is le lehet forgatni egy sivatagot úgyhogy még szeretni is fogod érte 😊

liketorn2024. május 6. 08:51

Hát ezt jól megírtad, tényleg. Sajnálatosan most nézem a filmet, a könyvből páradjára a 100. oldalnál járok, de tudod, manapság ez is nagy szó. A könyvek a barátaink. A hamis barátaink... Jobb lenne egy apai lecke.