Indián nyári elégia

Aradi_Gabor•  2022. október 18. 06:54  •  olvasva: 91

Ömlik a fény ragyogva újra már napok óta,

Mintha a nyár örök fiatal s halhatatlan volna.

Egy utolsó nagy és szép romantikus szerelem,

Utoljára tépjük fel önző sebeimet a szívemen.

 

Rohanjunk fel utoljára együtt a dombra,

Lihegve fájdalommal de egymás kezét fogva.

Hazudd, hogy milyen szép is vagyok,

Neked elhiszem, mert látom, még szemeidben ragyogok.

 

És játsszuk el úgy mintha nem tudnánk mi jön ezután,

Legyünk gyermeknél gyermekebben a végtelenség talán.

Miénk a jeges dermett reggel utáni forró délután,

Akarlak mondod, maradj, és újra  járunk a vad vágyak útján.

 

Esteledik és hirtelen lesz minden körben újra koromsötét,

Finom étel és jó bor marad hátra még az asztalon,

Elköszönök és magamba eresztem a bűvös éjszaka hidegét,

Gondolkozok a megállóban, a soha következő hajnalon.

 

És nem jô az álom se hajnal és a sötét körben mind marad,

A tornácon állva félelem nélkül, utolsó saját pillanat,

Utoljára emlékeimben az Indián nyárban simogatom hajad,

S lerakva terhem s én kabátom megkezdem utolsó-új utamat. 

 

 

És a szórakó előadásában is… (almás)

 

És a szórakó előadásában is…(robotos)

 

 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Aradi_Gabor2022. október 19. 07:02

@Animanongrata_:

Köszönöm 😊🙏🌹
Eddig is elég sok vizuális elem volt rám jellemző de főleg mióta most a novellával foglalkozom szinte kötelezően jön hogy mini forgatókönyveket írjak 😊

Animanongrata_2022. október 19. 04:49

Szép lett, sodró, láttató :)