Igazán

Aradi_Gabor•  2024. május 17. 07:04  •  olvasva: 59


Gyere meséld el magad, kedves kérted,

És rám adtad ellenállhatatlan köpenyed,

Minek szerető bűvereje bátorrá tett,

Engedte, hogy megmutassam belsőmet.


Ki elesett saját lábaira lépve olykor amikor,

Az élet-sötét éjszakai útjain botlott meg sokszor,

De része volt fenséges pokol s alantas mámor,

Mégis neve a szemeidben nevető reményről dalol.


Mert egészen elképesztően felszabadító,

Ahogy te körül fonva bennem létezel mint jó,

Magamba szívlak és dob ütsz mint ősi hívó szó,

Érinthetetlen távolságból burkolva védelmet nyújtó. 


Eltemetett vágyam képzelete csillag szemeidben,

Minden maskarám, álarcom levéve belemerítkezem,

Szédítő meztelenségünket öleljük végtelen,

Hihetetlen ajándékod, hogy boldog lehetek velem.


Bennem becéző gondolat halad, érted kimondatlan,

De lassan lépjünk még, álmodjunk álmodva bontatlan,

Mely a legédesebb teher, centiről centire ártatlan,

Ön szeretetre tanítasz igazán te, örök szép halhatatlan.


Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

PuZsu2024. május 18. 04:20

Szeresd önmagadat, hogy szeretni tudjál másokat,
Hogy lásd a világban mindazt, ami érted létezik,
Folyton megújjuló természet spontán szépségeit,
S halhatatlan lelkünk álmodja tovább az álmokat!
❤️