Időtlen emberség

Gyertek most ti, szülők és nagyok,

Nektek felnőtt mesét mondok.

Mese, legenda vagy valóság, idő pora fedte,

A lényeg az üzenet, mit elrejtettek benne.

A történet jó 1700 éve Myra-ban esett meg,

Hol a gonosz sors egy gazdagból szegényt tett.

De hogy tetézze még a családfő szomorúságát,

Szegénnyé tette vele még a három eladó korú lányát.

A hozomány, mit lányos ház fizet a kérő családjának,

Szép kis summa, nélküle házasság nem állhat.

Az pénztelenség már egyre fenyegetőbb réme,

Elkeletlen a lányokat kényszeríti az erkölcstelenségbe.

Ám csodát ád az ég, és egy kis zsák aranyat,

A lányos szobaablak belseje alatt.

Rohant is a gazda egyből a vőlegényi házhoz,

Nincs akadálya, hogy a háromból egy menjen párhoz.

De a másik kettővel most mi lesz, sírt az apjuk,

Őket majd innentől a sorsukra hagyjuk?

Bent, az ablak alatt ekként fohászkodott a gazda,

Mikor valaki az újabb zsák aranyat az ölébe dobta.

Fut a gazda, gyorsan kint, az ablak alatt,

De bárki is volt ott, annak nyoma már elillant.

Két napig virrasztott várva az utolsó zsákot és a pillanatot,

Mire felfedhette jótevője kilétéről az igazságot.

Miklós volt az fehér csuklyában, a Myra-i püspök,

Kinek azon nyomban a gazda titoktartásra esküdött.

Mert Miklós tudta, embernek lenni egy embertelen korban,

Ez az egy számít, és nem hagyni felebarátod a porban.

Ő volt, ki életével mutatott önzetlen, jó példát,

Akinek tiszta szeretet tüze világlik korlátlan időn át.

Gondolj erre, mikor a kicsik cipőjébe ajándékot teszel,

Tanítsd nekik, a másiknak segítő ember az igaz ember.