Hallom lélegzeted

Hallom lélegzeted az esőn át,

Dallama rólam szól nevem szuszogja,

Húzza magával átsírt éjszakák nyomát,

Oltalmam már rég tested elhagyta.

Minden alávaló gyáva béna tettem,

Kései szerelmünk tavaszát tagadva,

S a sebek miket okozva már elfeledtem,

Stigmaként kaptam lelkemre ragadva. 

Lépteid lassan távolodó halk hangja,

Az alakod rajzolta fény tompuló árnya,

Bár várna, két karom önző-akaró párja,

Nincs már oly sebes madár mi visszatalálna.

Bolond-boldog szívem immár nincs többé,

Helyén kevély hideg kövülő antracit lebeg,

S tiéd szakadásait égi fény tette sebtelenné,

Én maradtam itt, bennem mosolygós szellemed.

Hát döngjetek mind szélzúgó törött harangok,

Pentagramom rátok égetve adtam parancsot,

Nem akarom! Nem törheti meg többé hangotok,

Vidd hallásom, nem bántva őt, csukd rám a rácsot!

És a szórakó előadásában is… (almás)

És a szórakó előadásában is…(robotos)