Gyűlölködők

Egy érzés, ami nem kér engedélyt, csak belénk mar.

Amikor a fókusz beszűkül, és a sötét szó előbb ér oda, mint mi magunk.

Egy pillanat, ahol már nem tudni: ki gyűlöl, és ki gyullad.

A gyűlölethez nem kellett ok,

Majd magamnak okozok, ha akar,

A gyűlölethez kell az a másik,

Aki egy szemhunyást, engem zavar.

Ennek az érzésnek anatómiája,

Vagyok halk öle-bábja, övé tudattalan,

Fogak közt morzsolt undorító szó,

Szennyében osztódó, vele hatalomban.

És ha megcselekedte aljas terhét,

Leteszi pokol hitét, egybe tettes-áldozat,

Elönti valóság pillanat, másik vérét,

Inkább letépni saját bőrét, rajta marad.

Mondd a szót amin fennakadhatok,

A gyűlöleted is én vagyok, kérlek akarj,

Egy picit zavarj, sötét glóriát lopok,

A gyűlöleted ragyog, velem szívben halj!

És a szerző előadásában is…