Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Foga-dalom
Aradi_Gabor 2024. január 31. 11:53 olvasva: 91
Megint itt az ideje, mert eljött, bizony, annak,
Hogy valami tévhittől vezérelten, amik bennünk vannak,
Elmondjuk, hogy mostantól, ha nem is mindent, talán
De egy-két dolgot megváltoztatunk önhittségünk falán.
Nem eszem, iszom, dohányzom én sohase már,
És sportolok sokat rendszeresen, hetente egy maraton kijár.
Vagy leteszem a telefont, és olvasok klasszikusokat,
Szerető, kedves ember leszek, akire senki sem panaszkodik sokat.
Nem mintha fogadva külön gond lenne ezek közül bármivel,
Csak legtöbbünket az egészből a kül-belső ceremónia érdekel.
Figyeld csak meg majd a fitnesztermeket február elején,
Igazán szellősé teszi majd őket az emberi feledékenység.
Természetesen igazad van, hiszen én se vagyok ebben se jobb,
De talán egy ötletet, egy gondolatot még hozzárakhatok.
Hagyd el a nagyívű újévi, semmit nem jelentő fogadkozást,
Fogadd meg azt, "hogy én május 17-én is el tudom kezdeni a változást".
Aradi_Gabor2024. február 1. 12:04
@okeanus: A "nem mint bármilyen szempontból preferált cselekedet" egyértelműen életellenes, negatív cselekedetekről szól, csak megpróbál konformista lenni a poét szabályzatával.
Ugyan nem filozófia de a modern pszichológiában, már megjelenik, hogy nem lehet megbélyegezni az előbb taglalt cselekedeteket negatívként hiszen mi van hogyha ez a célja valakinek? A ebben az értelemben már a pozitív is mint változó merül fel. Szeretném jelezni, hogy a modern pszichológiának elég sok furcsaságával nem igazán tudok egyet érteni.
okeanus2024. február 1. 11:35
@Aradi_Gabor:
Körmönfont /"cselekedetek realizálásával"/ és zavarosan megfogalmazott /"bármilyen szempontból preferált cselekedet"/ válaszod számomra érthetetlenül nehézkes...
Vagyis azt nevezed változásnak, hogy más csinálni, mint addig és kevesebb rosszat. Nos ez szerintem változtatás és nem a változás leállítása, ha elfogadod.
A filozófia abban van, hogy e változás pozitiv-e egyáltalán???
Aradi_Gabor2024. február 1. 11:11
@okeanus: Irodalmi és nem filozófiai tekintetben (tudom, tudom nincs olyan hogy nincs filozófia) szokta a közbeszéd használni, hogy más fókusszal mint az eddigi életvezetés próbál pozitív, élet minőségbeli változásokat generálni új cselekedetek realizálásával vagy előnytelen cselekedetek aktivitásának csökkentésével. Élet szempontból mindez igaz amit írtál, pusztán logikai alapon és nem mint bármilyen szempontból preferált cselekedet, egyetlenegy módja van a változás leállításának. Remélhetőleg ez irányú fogadalmat semmikor nem tesz senki.
okeanus2024. január 31. 15:57
A változást sem elkezdeni, sem abbahagyni nem lehet. Csak a mértéke és hatékonysága más és más...