Ficsúrológia

Hékás! Hé te! - kiáltott tovább, ezer arcban, egy legényke,

Olyan szépen kikent fajta kin látod külseje az erénye.

Kivéve, mikor jó szándékkal gondolkodik mert tud azt is,

Csak nála az együttérzés nem tehetség hanem praxis.

Adys a manírja, megmentő de egyben elátkozott,

Ki gyűlölve szeret minden megélt, fájó élet pillanatot. 

Kalandot keres, hallgatag szelleme újra megjelenik,

S századokon át a vészjósló magyar közerkölcsé válik.

Számít, ó azt nem soha, mert nem tanította őt az iskola,

Levont következtetései: nem számít csak az alkalom lova.

Tova tekint és párja nincs mert nyeglesége átkozott kincs,

Bölcs atyafiai támogatva hagyják, ne legyen rajta bilincs.

"Tekints rám úgy mint kit e föld szülött, angyalok és ördögök,

Mindenből a legjobb és legrosszabb s önvágyón őrjöngök.

Tündöklők, és mint viszketés kiülök rád olyan olthatatlan,

Véredben lappangok, úgyis hatalomra jutok ellenállhatatlan."

"Halkan lelkedben maradok lehet mint elbocsátó szép üzenet,

Te hiába nem érted hogy a többiek miért nem látják lényemet.

Megyek és jövök a közélet köpönyeg divatából bármikor én el,

Ki a ficsúr? - kérdezel, hát nézz körül, olvass és észreveszel."

És szórakó előadásában is…