Ethyl

Beszélnünk kell egymással neked s nekem drága Ethyl,

Szeretlek sőt, sokszor leborultam előtted és szerencsére akkor nem volt ott Methyl.

Bódulat vagy maga, egy suhanóan könnyed lágy s kecses tánc,

De sokszor átversz és nem vagy más mint egy nagy, pofára esős románc.

Kegyetlen szívtelen múzsa vagy ki előbb jó időkkel, vígságot rámhagy,

Majd mikor hozzád bújok közlöd velem, érdes hangon, te részeg disznó vagy!

De hisz te kábítottál engem el édesem s mikor végre megadom magam,

A szégyen az enyém, hogy tested lédús létét zsigereimbe szívódni hagytam.

S benned bódulat, mert nincs rá jobb szó, és felkavarodik szívem  s gyomrom

És az utcára ordítva ki rontom lelkem s legbelsőm tartalmát, mily undorító,

Pedig menekülnék előled mint féreg a kegyetlen Harkály elől, de te nem éred

Be ennyivel s önbecsülésem után elveszed pénzem s rettenetes, beteg napot ádsz.

Sűrű hetek jönnek, és mikor én már nem mennék jönnek a többek, hogy

Hé te, hát te nem ember fia volnál hanem kisgyermek kit tejelő csecsek nevelnek?

S agyam e tompa barom, hagyva hagyja, hogy eme egyszerű trükk kiakassza,

És megy bele az éjszakába és a napba, mint holmi lumpen herceg, józanságát sutba dobva.

Derengő emberi gyengém el szenesedve füstölög az alkohol pokol gyehenna tüzén,

S felállok 1000 milliomodszorra én, hisz a tivornya véget ért, új nap kélt hetykén.

Égő s kimámorosodó szemekkel bámulom az új hajnal kegyetlen tisztító tüzet,

Még bőröm és ruhám gőzölgőn ki felé árasztja az elmúlt éjszakák fertelmes bűzét. 

S tántorogva megindulok, ó élet még ne felejts el, kérlek, tudom, ezerszer mondtam már

Utoljára s mindig újra bele megyek a táncba, de most, tényleg, tudom, tenni nem ígérni,

Élvezni de nem elmerülni, létezni de ettől nem félni s ha fájni kell, ordítani vele mindezt vele együtt el,

Hogy élni nem menekülve kegyetlen s fáj de ezen felül nőni az igazi emberi határ.

Beszélnünk kell egymással neked s nekem drága Ethyl,

Mert búcsúzni jöttem és itt hagylak szótlanul, mert még van bennem lélek,

S bár tisztellek s nem doblak egészen magamtól el,

inkább remegve félek mint hogy a te rabszolgádként létezve éljek,

Kérlek engem mostantól felejts el.

És a szórakó előadásában is…