Engedd az esőt

A fájdalom mint bűvös elektron,

Marva végig csap ideg útjaimon.

„Megint pofára estél, hopponám,

Ez itt az ego gúnykacaj kispofám"

A megalázottság engem nyúz le,

Magamról, alaposan kizsigerelve,

Mint valaki-én okkult perverz kelme,

Önmagamtól betegesen eltelve.

S állok kint újra, született hallottan,

Ismét egyedül neurontalan vacogtam.

S remegő inakkal most feléd kapok,

Fogj még, kérlek mert külön elhullok.

Meleg szelet bűvöl az éjszaka csókja,

Pára szem, a pára szemmel parázna.

Milliárdnyi nászuk cseppenve zuhan,

Kezed védni próbál tőlük, ősi hajlam.

Más ez az oxigén amin most égek én,

Engedd az esőt rajtunk végig folyni még.

Hátha jobb emberé mos össze minket,

A hajnal felszárít majd minden savas könnyet.

És a szórakó előadásában is… (almás)

És a szórakó előadásában is…(robotos)