Én vagyok

Én az vagyok aki lehetek neked, 

A belőled áradó vad erő s képzelet.

Ajkaid hangtalan néma suttogása,

A testedet körülölelő selyem tapintása.

Én az vagyok kiről neked suttog a dunai szél,

Belőlem ezer élet szívdobbanása beszél.

Szívem lakhelye az egész széles világ,

Otthonára csak egy asszony mosolyában talál.

Én az vagyok ki másokkal könnyeken osztozott, 

A múlt terhével mégis mosollyal köszönti a napot.

És nyújtom kezem feléd kezedre várva,

Ölelésedben a jelen csodáját újra megtalálva.

Én az vagyok ki milliónyi nap tüzével ragyog,

Mégis a te parázsod az mire legjobban vágyok.

Táncold át velem hát az éjszakai eget,

És mikor meglátsz szíved nem ismeri többet a telet.

Én az vagyok aki hozzád bújva lusta reggelen megérint téged,

Kócos illatodba veszve szerelmed tüzéből perzselve feléget.

S tüzünk apadva, homlokod csókolva ölelve veled beszélget,

De te bölcsen és határozottan jelzed, nincs most itt ideje több beszédnek.

És a szórakó előadásában is…