Először a hangodba…

Még nem is láttalak téged soha se igazából,

Csak a hangod volt az miből bennem virágzol.

Mert egyszerre volt ő érzelmes, bús és szerény,

Sok színben pompázott s elképzelni téged belőle volt az enyém.

Rezgései bújtak hozzám mint tó tükréhez a fény,

S fantáziám lustán nyújtózkodva lángra gyújtotta a reményt.

Bennem élsz te hang, zöngéidben alszom én el,

Biztató barátságos szereteted jég szívemre forró csókot lehel.

S meglehet ezt csupán vágyakozó álmodozás én bennem,

De olyan jó tőle újra szerethető embernek lennem.

Mégha ez illúzió marad is és nem válik soha valóra,

Örökké szívem szép emlékében ül, te rólad dalolva. 

https://www.facebook.com/story.php?story_fbid=pfbid02XjVxPBpMtsEfTVLAafx2arwruDnK2KX5ht9vMYQr1WA9Qixfv8Fxma2Y5zcJwYNdl&id=100031877298054